Archívum - Hírek

Kelley és Barro is másik csapatban folytatja pályafutását

2010. 08. 07.

Immáron kész tény, hogy Thomas Kelley nem tér vissza a Szolnoki Olaj csapatához.
     Az amerikai irányító 2005-2008 között három évadot húzott le a klub színeiben, közben 2007-ben bajnok és kupagyőztes lett az együttes. A 2008-2009-as bajnoki szezont már a Pécs soraiban töltötte. TK tavaly nyáron visszatért az Olajhoz, mellyel kétéves szerződést kötött. Az évad azonban nem a várakozásoknak megfelelően alakult sem a titokzatos betegséggel küszködő Kelley, sem a csapat számára - annak ellenére, hogy az együttes egyetlen bajnoki meccsen sem szenvedett vereséget, amikor a közönségkedvenc irányító pályára lépett.

     Végül a felek a február végén úgy döntöttek, hogy a kosarasnak további gyógykezelésekre van szüksége, amit az Egyesült Államokban végeznek el. Azóta meglehetősen kevés információ érkezett a játékosról, menedzsere útján azonban kinyilvánította, hogy Szolnokra már nem kíván visszatérni. A klubnál hasonlóan gondolkodtak, hiszen egy hete szerződtették az amerikai Obadiah Trottert, aki szintén irányító poszton bevethető. Arról nem beszélve, hogy az Olaj kosarasai közül a válogatott Fodor Márton és Szabó Péter szintén ebben a szerepkörében érzi jól magát. Emiatt nem jelentett nagy meglepetést, mikor a Soproni KC hivatalos honlapja közölte, hogy Kelley a kék-fehérek játékosa lesz az elkövetkező évadban.

     Dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK elnöke az ügyben azt mondta: - Megegyezik a felek akarata, már nem számolunk Kelley-vel. Ugyanezt mondhatom el Barro-val kapcsolatban is, mivel szerződési ajánlatunkat nem fogadta el, ezért a palánk alá új embert fogunk igazolni. Tárgyalásban állunk egy játékossal, amíg azonban nem kötjük meg a megállapodást, addig erről nem szeretnék többet mondani - jelezte a elnök.

     A klubvezető arról is beszámolt, hogy Harazin Tamást és Gaál Róbertet kölcsönadja a klub. A hírek szerint mindkét játékos után vannak érdeklődők.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.