Archívum - Hírek

Volt szolnokiak köszönnek vissza Sopronban

2010.11.27. 0:00:00

Az Olaj KK szombaton 18 órakor a Thomas Kelleyvel és Molnár Andrással felálló soproni csapat otthonában folytatná bajnoki menetelését.
     A Nyizsnij Novgorod elleni mámoros kupagyőzelmet követően bajnoki rangadó vár az Olaj KK legénységére. A piros-feketék szombaton este hat órakor a Sopron vendégei lesznek a helyi MKB Arénában.

     A hűség városának csapata az elmúlt bajnoki esztendőben a nyolcadik helyen végzett, a negyeddöntőben három szoros meccsen maradt alul a későbbi bajnok ZTE-vel szemben. A mostani pontvadászat során otthonukban az Albacomp (60-51) és a Debrecen (119-65) ellen nyertek, míg a Nyíregyházával (108-109) szemben alulmaradtak. Harmadik győzelmüket Salgótarjánban (106-85) aratták, ellenben Kecskeméten (75-82), Szombathelyen (71-77), Körmenden (78-94) és Zalaegerszegen (64-70) nem termett babér Meszlényi Róbert csapata számára. Állományuk nem ismeretlen Szolnokon, hiszen Thomas Kelley és Molnár András is tagja volt az Olaj KK 2007-ben bajnok és kupagyőztes alakulatának. Mellettük Szabó Zsolt, Keresztes Rafael és Pojbics Szabolcs évek óta ismert játékosnak számít a honi mezőnyben. Kelley mellett honfitársa, a center Darian Townes számít soraikban húzóembernek. Legújabb szerzeményük a szintén amerikai Robert Jarvis, aki ebben az évadban, a Salgótarján színeiben már játszott bajnoki mérkőzést az Olaj ellen.

     Nyilván az erőltetett menet közepette nem lesz egyszerű dolga az Olajnak a soproniak otthonában, ahol az elmúlt évadban 75-73-as győzelmet arattak. Bizony zsúfolt három hét előtt áll a szolnoki csapat, hiszen a soproni vendégjátékot követően három bajnoki rangadó, Falco (o) ZTE (i) és Atomerőmű SE (i), valamint négy EuroChallenge-mérkőzés vár Fodor Mártonékra.

     - Szeretnénk jól kijönni az erőltetett menetből - kezdte Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója. - Sopronban ott akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk a Novgorod elleni, keddi kupaderbin. Tudjuk, hogy vendéglátóink nagyon készülnek ellenünk. Már az elején meg kell állítanunk őket, nem szabad engednünk, hogy magukhoz ragadják a kezdeményezést. Sorainkban mindenkire számíthatunk, és győzelem reményében utazunk Sopronba - mondta Pór Péter.

A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.