Archívum - Hírek

Kosárdzsembori a parkolóban

2003. 05. 19.

Vasárnap délelőtt az is kiderült, hogy mire jó a szolnoki Interspar Áruház parkolója, amellett, hogy a járművek itt várják meg gazdáikat, a betonplaccon lehet űzni a streetballt, a kosárlabda utcai változatát.
Mint ahogy az utóbbi évtizedben megszokhattuk, semmit sem csökkent a játék utáni érdeklődés, ugyanis 26 csapatban több mint 100 fiatal "pumpálta" a labdát, számukra öt palánkot szervíroztak a szervezők. Akár csak a tengerentúlon itt is megjelentek a hangzatos nevű csapatok, az Ördögöktől a Titánokig kergették egymást és a játékszert. Ezúttal is sok ügyes gyerek harcolt a palánkok között, nem véletlen, hogy jó néhány szakember, mint Kmézics Zorán, Pór Péter és a MOL Szolnok vezetői Tóth Zoltán és Acsay Attila figyelték árgus szemmel a tehetségeket, hátha közülük kerül ki majd a jövő nagy nemzedéke. Nos mindegyik korosztályban nagy küzdelmek folytak, akár csak a bajnoki play-offban kiélezett csatában dőltek el a helyezések, azok a csapatok, melyek most alul maradtak, a nyár további streetballcsatáiban vigasztalódhatnak. Az ilyenkor szokásos dobóderbiket is megrendezték, melyben Gedei Tibor duplázott, hiszen két számban is a legjobbnak bizonyult. A verőfényes vasárnapon azok is jól jártak, akik csak nézelődtek, vagy a Városi Sportcentrum játszóházában aktívan töltötték el idejüket.

Eredmények. Vegyes csapatok: 1. Tószeg, 2. Simák, 3. OR. 3. Felnőttek: 1. Torente, 2. Hótbénák, 3. Paul-Paula-Paulina. 1988-89-es korosztály: 1. Retecisz, 2. Csirkefarm, 3. Kakaóscsiga. 1990-92-es korosztály: 1. Ördögök, 2. Titánok, 3. Puding Büntetődobó-verseny: 1. Gedei Tibor.

Tripladobóverseny: 1. Urbán Gábor.

Összetett dobóverseny: Gedei Tibor.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.