Archívum - Hírek

Kecskeméten kezdődik a kupapárbaj

2011. 02. 16.

A bajnoki küzdelmekben két hét szünet vár a csapatokra, az élet azonban nem áll meg, az érdekeltek a Magyar Kupa negyeddöntőjében lépnek pályára.
     A további párosításokban szerdán Szeged-Atomerőmű és Albacomp-Pécs, míg csütörtökön Sopron-Salgótarján összecsapások lesznek. A jövő heti visszavágókon az Olaj kedden este hét órakor fogadja a Kecskemétet, míg a további három mérkőzést szerdán rendezik meg. A párharcok győztesei jutnak a négyes döntőbe, melynek várható időpontja a március 11-13-i hétvége lesz. Az elődöntők sorsolását március 1-én rendezik, ekkor határozzák meg a négyes döntő pontos időpontját és helyszínét is.

     Érdekesség, hogy a Kecskemét 2006-ban, míg az Olaj a rá következő esztendőben nyerte meg a Magyar Kupa küzdelmeit, azóta egyik csapat számára sem termett babér. Az idei kiírásban mindkét gárda könnyedén vette az első akadályt, a Kecskemét kettős győzelemmel (88-52, 82-62) búcsúztatta a szombathelyi Falcót, míg a Szolnok az Eger (93-65) otthonában biztosította be a nyolc közé jutást. A felek a kupasorozatban 2003-ban találkoztak utoljára, akkor szintén a negyeddöntőben az Olaj (96-89, 101-86) kettős győzelemmel harcolta ki a továbbjutást. A mieink akkori csapatából Trepák Zoltán, és az akkor Zoran Martic mellett edzőként dolgozó Pór Péter maradt meg hírmondónak.

     Az idei évad bajnoki küzdelmeiben már letudta mindkét csapat az alapszakaszbeli mérkőzéseit. Tavaly október 20-án a Kecskemét 77-74-re nyert a Tiszaligetben, ezért a vereségért az Olaj január 12-én 80-70-re visszavágott. Nyilván az oda-visszavágós kupacsatáknak más a lélektana, hiszen a fejekben benne van, hogy a párharcnak lesz még egy visszavágója is. Sztojan Ivkovics csapata, a Kecskemét a bajnokságban a hatodik helyen áll, de még lehet negyedik is az alapszakasz végén. A kupapárharc esélyeiről Ivkovics a klub honlapján szűkszavúan annyit mondott, hogy a Szolnok erős csapat, nem lesz könnyű dolguk. Soraikban a horvát erőcsatár, Orsulics sérülés miatt várhatóan nem tud játszani, nélküle is meg akarják majd szorongatni a mieinket.

     A bajnokságban listavezető Olaj a honi kupában is nagyot próbál alkotni, ahhoz viszont túl kell jutnia a módfelett masszív kecskeméti alakulaton.

     - Az elmúlt mérkőzésekről hiányzó Báder Marci és Szabó Peti játékára is számíthatunk - újságolta a jó hírt Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója. - A Magyar Kupában is jól szeretnénk szerepelni. Egyértelmű célunk a továbbjutás, ehhez egy megnyugtató, jó eredményt kell elérnünk a kecskeméti mérkőzésen.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.