Archívum - Hírek

Újra nyerhetünk

2011. 04. 26.

Az elődöntő első meccsét 18 ponttal nyerte az Olaj a Körmend ellen, folytatás ma este negyed nyolckor.
     Az elmúlt húsz évben talán a Körmend ellen játszotta a legtöbb play-off meccset az Olaj csapata. A 2007-es bajnoki döntőt a szolnokiak nyerték, három évvel ezelőtti elődöntőben és a tavalyi bronzcsatában viszont a vasiak diadalmaskodtak. Most az Olaj tűnt esélyesebbnek, már csak azért is, mert a felek mindkét alapszakaszbeli találkozóját megnyerték.

     Pór Péter alig öt perc után kérte ki első idejét, mert a Körmend 10-2-re vezetett a rajtnál beragadt csapata ellen. A mieink közül csak Trotter talált be ebben az időszakban, míg az ellenoldalon Németh és Ruják triplája után Dies közeli dobásai is beestek. A folytatásban sem változott a játék képe, a vendégek a válogatott Németh vezérletével gyártották a pontokat.

     A második negyedben aztán beindult a hazai gépezet, Báder centergóljait, Fodor távoli és közeli találatai követték. Sőt, Horváth középtávolijával először vezettek a hazaiak. Ezzel párhuzamosan feljavult az Olaj védekezése, csak tíz pontot engedélyeztek vetélytársuknak a második tíz percben.

     A térfélcserénél 36-32-es állást mutatott az eredményjelző. A következő négy percben Horváth, Fodor és Báder pontjaival egy 15-4-es rohanást produkált az Olaj. Ekkor már nem csak küzdöttek, hanem látványosan is játszottak a hazai piros-feketék, erre pedig vevők voltak a szurkolók is, akik felállva ünnepelték kedvenceiket. Mire a vendégek a táblára néztek, már 23 pont volt a hátrányuk. Mivel ezúttal nem igazán sültek a körmendi triplák, nem volt vitás a hazai győzelem. A hajrában ugyan engedett a gyeplőn valamicskét a szolnoki legénység, de magabiztos sikerét nem fenyegette veszély.

     - Nagyon jó körmendi kezdés után rendeztük sorainkat, a harmadik negyedbeli jó játékunknak köszönhetően pedig hoztuk az első meccset - összegzett Pór Péter, majd a folytatásról is beszélt az Olaj szakmai igazgatója. - Húsvét mindkét napján edzettünk, hétfőn videóztunk is. Okulva a szombati meccsből, oda kell figyelnünk a kezdésre. Emellett továbbra is fontos a jó védekezés, ha megakadályozzuk, hogy a körmendiek elkapják a fonalat, akkor újra nyerhetünk.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.