Archívum - Hírek

Litván center az Olajnál

2003. 08. 23.

     Gőzerővel készül a Mol Szolnok legénysége az elkövetkező bajnoki évadra. - Egyelőre a fizikai feltöltődésen van a fő hangsúly - mondta Rezák László vezetőedző. - A Széchenyi krt-i Zöld Házban a súlyzókkal, a tiszaligeti atlétikai pályán a méterekkel harcolnak a fiúk, míg a körcsarnokban folyik a technika csiszolása, napi két alkalommal. A taktikai jellegű feladatokra majd ezután kerül sor, hiszen ahhoz kellene a komplett állomány, az pedig még nem alakult ki. Két külföldi játékost várunk még sorainkba, center és bedobó posztra.

     Nos, közülük az első fecske tegnap megérkezett a Tiszaligetbe, nevezetesen Arturas Masiulisról van szó, aki 23 esztendős, 210 cm magas és 105 kg a súlya, a litván bajnok Zalgiris Kaunas neveltje. A tavalyi évadot az észt bajnokságban harmadik Tartu Rock együttesénél töltötte. Rezák mester a tegnap délelőtti edzés követően csak annyit árult el a center tudásáról, hogy ügyes játékosról van szó.

     A molosok programjáról megtudtuk, hogy az idén szeptember 5—6—7-én az Olaj- csarnokban rendezik meg a hagyományos Gösser Kupa küzdelmeit. A háromnapos tornán a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pécs lesznek a mieink vendégei. A következő hétvégén a molosok viszontlátogatást tesznek Nyíregyházán, ahol a szlovák Delta Kosice, a lengyel Lublin és a vendéglátók csapatával egyetemben vesznek részt egy tornán. Rá egy hét múlva Gyulán egy hírverőmérkőzésre lesznek hivatalosak a piros-feketék, a fürdővárosban egy román elsőligás együttessel találkoznak. Szeptember utolsó hétvégéjén pedig a kecskeméti Gazdavár Kupán vesz részt a szolnoki csapat. A bajnoki rajt október 4-én lesz, az első fordulóban Szombathelyen szerepelnek Orosz Benőék, az első hazai meccsen október 8-án a ZTE vendégeskedik a Tiszaligetben.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.