Archívum - Hírek

A Magyar Kupában és az alapszakaszban is győztes Olajnak bravúr kell az első hely megszerzéséhez

2011.05.13. 0:00:00

A bajnoki döntő harmadik és reméljük, nem az utolsó meccsét játsszák pénteken a tiszaligeti arénában.
     Nincs mese, mostantól a Magyar Kupában és az alapszakaszban is győztes Olajnak bravúr kell az első hely megszerzéséhez. Már csak azért is, mert az ellenfél lendületben, fejben és fizikálisan is a csúcson van. Mindez megváltozhat, ám kell hozzá egy mindent elsöprő lelkesedés, jó kezdés, javuló dobóforma és az évad során látott csapatvédekezés. Nyilván a fehérváriak is elbizonytalanodnának, ha az alapszakaszbeli formájukat nyújtanák a piros-feketék. Az szintén egyértelmű, hogy Fodorék számíthatnak az ország egyik legjobb szurkolótáborára, amely a hátrány ellenére is bízik a csapat feltámadásában.

     - Ha most egy kicsit cinikus lennék, azt mondanám, hogy a remény hal meg utoljára - kezdte Borhi Ferenc, az Olaj egyik törzsszurkolója. - Harminc éve járok meccsre, láttam már sok-sok szolnoki csapatot, s arra gondoltam, hogy a mostaniak megnyerik a bajnokságot, erre föl 0:2 az állás. Nagyot kell javulni, nemcsak a fordításhoz, hanem a szépítéshez is. Amíg gurul a labda, nincs baj, mert meccsben vagyunk. Azt gondolom, hogy rajtunk, szurkolókon nem fog múlni a bajnoki cím, s remélem, a fiúk is összekapják magukat, mert a 24. órában vagyunk.

     Az albások persze már a győzelem mámorában élnek. Simon Balázs több lapnak azt nyilatkozta, hogy péntek este az előző két mérkőzésen látott erőbedobással szeretnék befejezni a párharcot, mert tudják, hogy Fehérváron már nehezebb dolguk lenne újra nyerni egy felpörgött Olajjal szemben. Sőt, Hanga Ádám is hasonlóképpen vélekedik, mondván, Szolnokon kemény játékkal, koncentráltan, odafigyelve akarnak ismét nyerni. Állítja, ha hozzák azt a játékot, amit eddig, akkor nagy esélyük lesz lezárni a párharcot.

     Az Olajnál persze hallani sem akarnak bajnoki zárásról, ők már úgy terveznek, május 18-ig tartanak majd a küzdelmek. - Az első lépés, hogy péntek este nyerni kell - jelezte Pór Péter szakmai igazgató. - A kedd óta eltelt időszakban felelevenítettük a pozitív élményeket, amelyekből volt bőven a szezon során. Arról is beszéltünk, hogy két alapszakaszbeli meccsen és kupadöntőn átlagban 70 pontokat kaptunk az Albacomptól. Igyekszünk feloldani a görcsösséget. Továbbra is azt tudom mondani, ha kiiktatjuk játékunkból a rövidzárlatokat, csökkentjük az eladott labdát számát, a kidolgozott üres helyzeteket pedig bedobjuk, akkor nyerünk. A hétfői meccsről pedig ráérünk később is beszélni.

     A honi kosárlabda egyik legismertebb figurája Stojan Ivkovics. Az egykori Jugoszláviában is a jegyzett játékosok közé tartozott, mígnem 1992. nyarán Szabadkáról az Olajbányászhoz szerződött. A Szolnokon eltöltött hat évad alatt sok szép sikert ért el a piros-feketékkel, többek között két bajnoki ezüstérem, valamint három Magyar Kupa-ezüstérem részese volt. Játékosként bajnoki címet azonban a Kaposvár színeiben szerzett. Edzőként 2009-ben Magyar Kupagyőzelmet, és bajnoki ezüstérmet szerzett a pécsi csapattal. Az elmúlt két évadban már Kecskeméten irányította a szakmai munkát. - Eddig csak a televízión keresztül követtem a döntőt - kezdte Stojan. - Azzal, hogy az Albacomp bejutott a négy közé, minden teher nélkül, felszabadultan és jól játszik. Furcsán hangzik, de jót tett csapatuknak Tony Crocker sérülése, mert ezáltal több labdájuk van a magyar kosarasoknak. Különösen egy kori játékostársamnak, Simon Balázsnak, aki szenzációsan irányítja társait, és pontszerzésből is rendesen kiveszi a részét. Az Olaj a legrosszabbkor épp a döntőre, különösen fejben fáradt el az együttes, amely a szezonban kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. Nem udvariasságból mondom, hogy pénteken nem lesz vége a párharcnak. A Szolnoknak vannak olyan játékosai, akik összekapják magukat, és akár meg is fordíthatják az állást. Mindenesetre azt tervezem, hogy a hétfő esti fehérvári meccsen az Olaj B-közép soraiból szurkolok majd csapatnak - ígérte Stojan Ivkovics.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.