Archívum - Hírek

Küzdeni a végsőkig

2011. 05. 16.

Immár a negyedik felvonásához érkezett az Olaj és az Albacomp között zajló bajnoki finálé.
     Berkics Lászlót nagyon nem kell bemutatni a kosárlabda kedvelőinek. Az Olaj-szurkolók által egykoron és ma is királynak becézett játékos hét esztendőn át viselte a piros-fekete mezt. Oszlopos tagja volt a 1991-ben bajnok és a rá két esztendőre bajnoki és kupaezüstérmes Olajbányásznak. Ami jó hír, hogy már hétről hétre találkozhatunk a "kis" Berkiccsel, Mátéval is, aki az Olaj utánpótlásában és az U16-os válogatottban pallérozódik. Természetesen Berkics Laci a helyszínen szurkolja végig a meccseket, a döntőn is feltűnt már a nézőtéren.

     - Az első mérkőzést követően értetlenül álltam a csapat gyenge teljesítménye, széteső játéka előtt - kezdte mondandóját. - A mi időnkben is megesett, hogy "bedeszkázták" a palánkot, de legalább a védekezésben odatettük magunkat, és igyekeztük megszerezni a lepattanókat. Ezekből semmit nem láttunk a két vesztes mérkőzésen. Szerencsére a harmadik találkozón a csapat kulcsjátékosai többet vállaltak, mint előtte, és újra húzóemberekké váltak. Jó volt látni a küzdést, az akaratot és olykor a jó játékot. Hibázásra késztették az Albacompot, amely el is készült erejével a végére. Kérdés, hogy a hétfő esti összecsapáson, ki lesz a frissebb, ahogy én láttam pénteken, Fehérváron sem esélytelen az Olaj. Mindesetre ott helyem a szerdai ötödik meccsen...
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.