Archívum - Hírek

Ma este vívják a döntő döntőjét

2011. 05. 18.

Az Olaj kettő-nullás hátrányból állt talpra, így náluk a lélektani előny.
     Cziczás László ma már a szolnoki kosárlabda egyik ikonjának számít. A szurkolók által Cicának becézett játékos 19 éven át szerepelt az Olaj soraiban. Csapatkapitánya volt a 2007-ben bajnok és kupagyőztes együttesnek. Két esztendővel ezelőtt Debrecenbe igazolt, a klub azonban anyagi okok miatt nem tudta befejezni a bajnokságot, majd Cziczás László is felhagyott az aktív játékkal.

     Szerencsére nem szakadt el, és nem is akar elszakadni a sportágtól. Örömmel újságolta, hogy a sportszervezői diplomája mellé nemrégiben megszerezte a középfokú edzői végzettséget, és készen áll a munkára. Természetesen képben van, hiszen az Olaj-meccseken is rendre feltűnik a közönség soraiban.

     - Egy biztos nagy sanszot hibázott el az Albacomp, hiszen kettő nullára vezetett a párharcban - kezdte Cziczás Laci. - Tegyük hozzá, hogy teljesen megérdemelten nyerték meg az első két mérkőzést. Igen ám, de a szinte csere nélkül játszó, klasszis teljesítményt nyújtó irányítójuk, Simon Balázs elfáradt a folytatásra, ami nagy hátrány számukra. Az Olaj pedig fokozatosan zárkózott fel, Trotter szenzációs játékával óriási pluszt jelent a társaknak. Hallottam, hogy Horváth Ákost hibáztatták a szurkolók az első két összecsapáson nyújtott teljesítménye miatt. Szerencsére Ákos összeszedte magát, a harmadik meccsen már jól, hétfőn pedig kiválóan játszott, légiós szintű produkciót nyújtott. Azaz érzésem, hogy a mindent eldöntő ötödik meccsen a rutinos Olaj simán fog nyerni a fiatal Albacomp ellen. Begyűjtik a fiúk a klub harmadik bajnoki címét.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.