Archívum - Hírek

Tuljkovics helyett Brandon Gay az Olajban

2011. 10. 27.

Az amerikai magasbedobó a FIBA EuroChallenge selejtezőjében elbukott grúz Szohumi Tbiliszitől érkezik.
     Mujo Tuljkovics távozik a Szolnoki Olaj KK csapatából. A klub csütörtöki sajtóközleménye szerint a bosnyák magasbedobóval közösen értékelték az elmúlt egy hónapot, melynek eredményeképpen a válás mellett döntöttek. A kosaras pótlására nem kell sokat várni, a vezetők ugyanis egyéves szerződést kötöttek az amerikai Brandon Gay-jel.

     A 29 éves, houstoni származású Gay 2005. óta játszik Európában. Két évig a német élvonalbeli TBB Trier, három évadon át a belga első osztályú Antwerp Giants, majd újabb egy szezonban a szintén belga VOO Verviers-Pepinster alkalmazottja volt. Az antwerpeni gárda színeiben kipróbálhatta magát a nemzetközi porondon: 2007/2008-ban az ULEB-kupában 10 mérkőzésen 13,8 pontot és 3,7 lepattanót, 2009/2010-ben a FIBA Eurochallenge-ben 14 meccsen 13,2 pontot és 6,1 lepattanót átlagolt, s utóbbi idényben a negyeddöntőig jutott együttesével. A mostani évadot a grúz Szohumi Tbiliszi színeiben kezdte, ám a csapat a nemzetközi kupasorozat selejtezőjében elbukott a fehérorosz Minszk 2006-tal szemben, és a hírek szerint fizetési problémákkal is küzdött.

     Brandon Gay már meg is érkezett Szolnokra, játékengedélyének intézésén dolgoznak, ennek folyamata azonban a jövő hét közepéig is elhúzódhat.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.