Lélekerősítő vezérvesztés
2011. 12. 15.
Bevallom őszintén, a Keravnos elleni hazai vereség után nem hittem abban, hogy idén a tavalyinál még hosszabbra nyúlik az Olaj európai kalandja.
Akkor nagyon távolinak tűnt a továbbjutás, hiszen a hátralévő három meccsből kettőt idegenben kellett megvívnunk, és a maradék egy hazai sem nézett ki sétagaloppnak a csoportból kiemelkedő Artland Dragonsszal szemben. Tovább erősítette a pesszimizmusom, hogy Báder Márton combizomsérülésével vezért vesztettünk, akit a soron következő szombathelyi bajnokin nem is sikerült pótolnunk.
A csapatkapitány, a(z egyik) legjobb játékos, a legfőbb alappillér elvesztése minden együttes életében vízválasztó. Innen ugyanis két ellentétes irányba vezet az út: egy, még kiforratlan közösségben gyors szétesést eredményezhet - mint a paksi csapatban Lorenzo Williams kiesésekor -, egy jó társaság viszont összezár. "Együtt sikerülhet" jelszóval mindenki picit jobban igyekszik, a több játékperc és rádobási kísérlet által picit bátrabban vállal, és többet ad bele a nagy közösbe. Láttunk már ilyet, elég csak a 2007-es bajnoki döntőt sérült amerikai légiósai, Leslie és Ledoux nélkül megvívó - és a mieinket az első meccsen majdnem megtréfáló - Körmendre, vagy az elmúlt szezonbeli fináléban Crocker híján 2-0-ás előnyt szerző Albacompra gondolni.
Egyelőre nem tudni, Báder Marci mikor lesz újra teljes értékű harcos, de úgy fest, az utóbbi meccseken csapatunk elindult az imént vázolt irányba, ami nagyon komoly pozitívum. A hátvéd és magasbedobó poszton végbement huzavonát, a többszöri légióscseréket követően későn állt össze a keret, ám a jelek szerint mostanra kialakult az az egység, ami az előző évadban végig jellemezte az Olaj gárdáját, s aminek végsősoron a 0-2-ről való fordítást, a bajnoki címet köszönhettük. Ha ez a kohézió megvan, a kapitány visszatérésével tovább erősödhet a piros-fekete legénység.