Archívum - Hírek

Alekszics helyettesítheti Pór Pétert

2012. 03. 10.

A 22. forduló mérkőzéseit játsszák szombaton este a férfi felsőházban.
     Az Olaj szerdán, hazai pályán 101-92-es vereséget szenvedett a kifejezetten jó napot kifogó Albacomptól. Ezzel lépéshátrányba került az Albával és a Falcóval szemben, az alapszakasz-elsőségért folyó versenyfutásban. Most tűnt ki igazán, ha fizikailag nem is, de fejben egy picit elfáradtak a játékosok. Ami nem csoda, hiszen háromnaponta játszanak tétmérkőzéseket. Nem is bírták az Albacomp elleni üldözősdit, a meccs végére fel is őrlődött benne a társaság. Búslakodni, a sebeket nyalogatni nincs idő, hiszen jönnek az újabb faladatok.

     A sorban az első a szebb napokat is látott ZTE gárdája lesz. A kék-fehérek hét közben nem játszottak, de edzőt azt váltottak, Kis Attila helyére Heinrich Róbertet nevezték ki. Az egykoron Szolnokon is dolgozó trénernek kellene benntartania az egész évadban vergődő zalaiakat, akik soraiban szerepel mostanság Thomas Kelley...

     - Most sereghajtó a ZTE, de egy percig sem szabad őket lebecsülni - kezdte Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója, aki betegsége miatt hiányzott az elmúlt két napi edzésekről, amiket segítője, Dragan Alekszics tartott meg. - Megtámadtak a vírusok, hányás, hasmenés kíséri jelenlétüket, ezért bizonytalan, hogy el tudok-e utazni Zalába. Ha nem, akkor Dragan fog helyettesíteni a kispadon. Velem vagy nélkülem, be kell gyűjteni a győzelmet.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.