Archívum - Hírek

A második hely a tét

2012. 04. 04.

A befejező körben a címvédő Olaj KK vendéglátója az Albacomp együttese lesz ma este hat órakor Székesfehérváron.
     A 26. forduló előtt a helyezések nagy része eldőlt. Ami biztos, hogy a Falco KC az alapszakaszbajnok, negyedik a Körmend, ötödik az Atomerőmű, hatodik a Kecskemét, hetedik a Pécs, és a tízedik helytől lefelé sem lehet már lényeges változás. Nevezetesen a Jászberény, amelyik este hat órakor a Körmendet fogadja, nem tud előrelépni a 13. helyről. Kétséges a negyeddöntőt érő nyolcadik hely sorsa, ami a Sopron és Kaposvár között fog eldőlni ma este.

     Azt tudni kell, hogy a lebonyolítás annyiban változott az előző évekhez képest, hogy a 9-12. hely között végzett csapatoknak csütörtökön befejeződik a bajnokság. A 13-14. helyezett, vagyis a Jászberény és a ZTE két győzelemig tartó páros csatát fog vívni a bennmaradásért. Az első nyolc helyezett változatlanul a három győzelemig tartó negyeddöntőben találkozik egymással. A párharcok győztesei értelemszerűen a négy közé jutnak, míg a vesztesek számára véget érnek a küzdelmek. Az elődöntők győztesei a fináléban, míg a vesztesek a bronzcsatában találkoznak, előbbiek három, míg az utóbbiak két győzelemig tartanak.

     Ezért is van tétje a ma esti Alba-Olaj meccsnek. Igaz, a negyeddöntőben mindkét csapat kedvezményezett lesz. Az elődöntőben viszont épp a 2-7. párharc győztese játszik a 3-6. nyertesével, tehát korántsem mindegy, hogy milyen eredmény születik ma este Székesfehérváron.

     - Bizony, hogy nem mindegy - kezdte Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója. - Ha már elsők nem lehetünk, próbáljuk meg megszerezni a második pozíciót, ehhez viszont nyernünk kell az Albacomp otthonában. Vissza akarunk vágni az egy hónappal ezelőtti hazai vereségért. Akkor nagyon jó napot fogtak ki a fehérváriak, több extra egyéni teljesítmény is volt csapatukban. Tudjuk, hogy Simon Balázsék legfőbb fegyvere a gyorsindításos játék, ha ez jól működik, akkor le tudják rohanni ellenfelüket. Épp ezért lesz fontos, hogy ezeket levédjük. Sorainkban mindenkire számíthatunk, komplett csapattal győzni megyünk Fehérvárra.

     Talán kevesen tudják, hogy a szolnokiak hetes mezben játszó kosarasa, Soós Gábor az Albacompban nevelkedett, és a felnőtt együttesben is lehúzott jó néhány szezont.

     - Szép éveket töltöttem Fehérváron, de most már az Olaj csapatának sikereiért hajtok - jelezte Gábor. - Mielőtt Szolnokra igazoltam, a Kecskemét és a Kaposvár színeiben játszottan az Albacomp ellen, és nem volt különleges érzésem. Ma este is fontos, hogy nyerjen a csapat, és ha sikerülni fog, nagyon boldog leszek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.