Archívum - Hírek

Bronzéremért csatázik az Olaj KK

2012.04.29. 0:00:00

     A debreceni Final Four péntek esti, második elődöntőjében a francia Élan Chalon 84-69-re verte az orosz Triumpf Ljuberci csapatát. Ezt megelőzve játszották az Olaj-Besiktas derbit, ami után a török együttes örülhetett 64-60-as győzelmének, és ezzel a döntőbe jutásnak is.

     A mérkőzés után Pór Péter, a mieink mestere azt mondta sajtótájékoztatón: - Most lett volna sanszunk a nagyon erős Besiktas ellen, de nem sikerült a bravúr.

     A szakember az alábbi három okot sorolt fel, amiért nem nyert csapata. - Egy: A török csapat annyira agresszíven védekezett, amilyenhez mi a magyar mezőnyben nem szoktunk hozzá. Kettő: ellenfelünk 50:39-re nyerte a lepattanó csatát, ebből 22 támadólepattanót szereztek meg törökök, ami nagyon sok ezen a szinten. Így második szándékból is sok pontok ért el vetélytársunk. Három: tripladobásaink nem sikerültek olyan százalékkal, mint az megszokott és elvárható tőlünk. Küzdöttünk, hajtottunk, mindent megtettünk a sikerért nagyszerű közönségünk előtt. Tiszta lehet a lelkiismeretünk a mérkőzés után, a vasárnapi összecsapáson pedig igyekszünk kiharcolni a bronzérmet.

     Meglehetősen fiatal társaságról van szó, - beszélt az orosz csapatról is Pór Péter. - Jó periódusaik vannak, időnként összeszedik magukat, és akkor nagyon mennek, aztán ki-kihagynak. Azt hiszem, vasárnap este összességében az fog dönteni, hogy ki mennyire dolgozta fel a pénteki vereséget, és szívben ki mennyire akarja a győzelmet. A franciáknak huszonhat pontot dobó Jerry Jeffersonból nem készülünk külön, ezzel együtt természetesen felhívom majd a fiúk figyelmét az erősségeire.

     Horváth Ákos, az Olaj bedobója szerint nem égtek meg a jó Besiktas ellen. - Voltak lehetőségeink, de elszalasztottuk azokat - mondta. - Beigazolódott, hogy a török csapat fizikai paraméterei nagyon erősek, de nem tudtak bennünket leindítani. Sajnos túl sokáig cipeltük a labdát, ezért olykor pontatlanok voltak a passzaink. Nincs más hátra megpróbáljuk kiharcolni a bronzérmet, ami szintén óriási eredménynek számítana.

Mai program
Bronzmérkőzés: 18.00: Olaj-Ljuberci (m2) 18:00
Döntő: Besiktas-Élan Chalon 20:30
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.