Archívum - Hírek

Aranyat lehet lelni Vasban

2012.05.24. 0:00:00

Már csak egy győzelem kell a Szolnoki Olaj csapatának, hogy fennállása során negyedik alkalommal is bajnok legyen. Az aranyérmet a ma este negyed hétkor kezdődő mérkőzésen a Falco KC szombathelyi otthonában gyűjthetik be a piros-feketék.
     Az alapszakaszgyőztes Falco KC otthonában lehet bajnok a címvédő Olaj legénysége ma este. Erről azonban hallani sem akarnak a vasi fővárosban.

     - Nagyon nem szeretnénk, ha a Szolnok a mi csarnokunkban lenne bajnok, ha a mi hálónkat levágva ünnepelne - fogalmazott Bencze Tamás, a Falco KC edzője, a Vas Népe honlapján. - Az ellenfelünk remek csapat, de ha 40 percen keresztül fegyelmezetten, higgadtan, koncentráltan játszunk, akkor lehet esélyünk a győzelemre. Mert győzelemre készülünk. Ám ha ezen három követelményből csak egy is hiányzik, akkor elbukunk. Az előző két meccs megmutatta, hogy vannak olyan lehetőségek a számunkra, amelyeket kihasználva okozhatunk nehézséget ellenfelünknek. Szolnokon az első félidőben remekül játszottunk. A harmadik negyed elején viszont nem koncentráltunk eléggé, aztán néhány perc alatt meglépett a vendéglátó. Igaz egy-két játékvezetői ítélet is kizökkentett minket a ritmusunkból. Ebből is tanultunk: csak a játékra szabad koncentrálnunk. Hiszem, hogy meglepjük a Szolnokot. Hazai pályán azért lesz esélyünk a győzelemre. Kálmán László visszatér a pályára, és most már Jancsikin is bevethető, igaz egyikük sincs százszázalékos állapotban. Ígérem, hogy nem fogjuk olcsón adni a bőrünket.

     A szolnoki csapat nyert már bajnoki címet nullára, méghozzá 2007-ben, mikor a Körmendet verte a döntőben. Akkor azonban az Olajnál volt a pályaelőny, tehát a Tiszaligetben rendezték a harmadik mérkőzést. A lefújás után egy órával már a tűzoltóautó tetején ünnepeltek a piros-feketék Szolnok belvárosában. Mindezt nehéz lesz megismételni, hiszen a meccset Szombathelyen rendezik meg, ahonnan már pénteken jóval éjfél után érkezik meg az együttes. Az más kérdés, hogy Pór Péter, az Olaj szakmai igazgatója csak a bajnoki döntővel akar egyelőre foglalkozni.

     - Már az elején tudatosítanunk kell vendéglátóinkkal, hogy ismét nyerni akarunk Szombathelyen - kezdte szakember. - Valószínű Kálmán Laci ismét csatasorba fog állni. Nyilván a Falco mindent be fog vetni annak érdekében, hogy szépítsen a bajnoki döntő állásán. Akkor nyerhetünk, ha továbbra is levédjük a gyors indításaikat, és öt az öt elleni játékra kényszerítjük őket. Mindezek mellett az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan mindkét palánk alatt jól kell szednünk a lepattanókat. Szerda délután indultunk el Szombathelyre, este már a mérkőzés színhelyén tartottuk meg tréningünket. A meccs napján délelőtt fakultatív dobóedzéssel hangolunk a bajnoki döntő harmadik, lehet, hogy utolsó összecsapására.

     Immár a hatodik bajnoki döntőjét játssza a Szolnoki Olaj kosárcsapata. Ebből kétszer Rezák László edző vezényelte a piros-feketéket. Ki ne tudná: 1991-ben aranyérmes, míg két esztendővel később ezüstérmes lett az általa irányított szolnoki együttes. Ezt követően még hosszú évekig Rezák mester felelt a szakmai munkáért Szolnokon, majd Pakson és Nyíregyházán is dolgozott. Mostanság az Olaj fiataljaival foglalkozik, emellett az országos szövetségben is fontos feladatokat lát el az utánpótlás-nevelés terén. Tőle kérdeztük, hogy mit vár a bajnoki döntőtől.

     - A rájátszás mind a nyolc mérkőzése megmutatta, hogy fizikálisan és mentálisan nagyon rendben vannak a fiúk - kezdte a szakember. - Ha ma este is hasonló szellemben lépnek pályára, mint az elmúlt találkozón, akkor begyűjthetik az újabb aranyérmet. A mostanság divatos szóval, az NBA nyelvén söpréssel, nullra nyerhetik ezt a párharcot is. Bár a szezon előtt ezt senki nem tudta megmondani, de jót tett a csapatnak az EuroChallenge sorozat, amelyből sok erőt és energiát merített a társaság. A játékról pedig még nem is beszéltem, ebben is nagyon sokat fejlődtek. Pór Péter meccsről meccsre nagyszerűen felkészíti a csapatot, amely bármikor képes ritmust váltani. A mai összecsapáson is nagyon kell koncentrálniuk Báderéknek, hiszen a Falco nem véletlenül nyerte meg az alapszakaszt. Ha Kálmánt csatasorba tudják állítani a szombathelyiek, akkor javulhat a csapatjátékuk, de én a mai derbitől sem féltem az Olajt.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
FIBA Europe Cup FIBA EuroBasket EUROBASKET MKOSZ NCAA NBA

Copyright © 2001-2019. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.