Archívum - Hírek

Hazai pályán a mieink

2003. 10. 31.

A molosok szombaton este hat órakor a Dombóvárt fogadják.
     A Gunaras KC-Dombóvár együttesénél zajosra sikeredett az október, hiszen három vereség után elküldték Dinnyés Attila edzőt, akitől a klub egyik vezetője Bálind József vette át a tréneri teendőket, de csak ideiglenes jelleggel.

     A lényeg, hogy munkálkodása alatt előbb a hazai pályán Nyíregyházát (88-79), majd idegenben a címvédő Körmendet (75-73) verték Bódi Ferencék. Azóta az amerikai Pierre Wootennel (is) szerződést bontott a tolnai klub, helyére honfitársa, a szintén a hátvéd poszton használható Roland Miller érkezhet, aki Pakson lett létszámfeletti légiós. Nem elképzelhetetlen, hogy Miller már a Tiszaligetben pályára lép, sőt az is elképzelhető, hogy szombaton Földi (Sutyi) Sándor dirigálja a dombóváriakat. Egy biztos, jó lesz vigyázni a vendégekkel, akik az elmúlt szezonban "udvariatlanul viselkedtek" Szolnokon, hiszen 93-90-es győzelemmel távoztak.

     A molosoknak nem sikerült kelet-magyarországi rangadó, ugyanis 88-73-ra alulmaradtak Nyíregyházán, tehát harmadik idegenbeli meccsüket is elveszítették.

     Igaz, hazai pályán veretlenek a mieink, amit jó lenne minél tovább őrizni. Ehhez azonban sokkal jobb teljesítmény szükségeltetik mint az elmúlt mérkőzéseken. A molosoknál Rytis Vaisvila sérülése miatt alig edzett a héten, de remélhetőleg tudja vállalni a fellépést.

     A Bodnár Péter-Hegedűs Tibor bíróduó dirigálja a szombaton 18 órakor kezdődő találkozót, melyet az M2-es élőben közvetít. Mindezt megelőzve a juniorcsapatok a 15.30-kor kezdenek.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.