Archívum - Hírek

A bajnok otthonában a molosok

2003. 11. 07.

A hét végén a hetedik forduló mérkőzéseit játsszák a férfi felsőházban. A MOL Szolnok ezúttal idegenben, a címvédő Marc-Körmend otthonában lép pályára ma este hat órakor.
     A Rába-parti csapat, miután megnyerte a tavalyi évad bajnokságát, komoly változásokon ment keresztül. A nyáron búcsút intett az együttesnek az őskörmendi Németh "Isti", és a három légiós, Toroman, Toya és Hainje. Helyükre két amerikai, Ike és Nixon érkezett, akik társaikkal - a régiek közül Mujanovics, Trummer, Grebenár és Lóránt maradt -, egyelőre meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtanak. Erre a legjobb példa, hogy két hete otthonukban 75-73-ra kikaptak a Dombóvártól, múlt szombaton viszont 76-65-re nyertek Kecskeméten. Zsebe Ferenc tanítványai másik vereségüket Pécsett szenvedték el, még a második fordulóban.

     A felemás forma ellenére a körmendiek a mai meccs esélyesei, hiszen hazai pályán nehéz megállítani sokat futó és dobó csapatukat. Egyébiránt a MOL Szolnokra ráférne már egy idegenbeli győzelem, hiszen Mérészék vendégként február 15-én Kecskeméten nyertek utoljára. Az előjelek most sem a legjobbak, ugyanis Kobale bokája és Vaisvila térde és szárkapocscsontja továbbra is rakoncátlankodik. Az előbbi kosaras minden bizonnyal játszhat, a utóbbi szerepeltetése viszont erősen kétséges, hiszen tréningek helyett gyógykezelésekre járt.

     - Védekezésünkkel részben elégedettek lehetünk, ám támadójátékunk még sok kívánnivalót hagy maga után - mondta Rezák mester. - Kevés pontot dobunk, sok ziccert és büntetőt hagyunk ki a meccseken. Mondjuk, úgy nehéz készülni, hogy kulcsembereink sérülés miatt alig edzhetnek velünk. A körmendieket videofelvételek segítségével sikerült feltérképeznünk. Sokat futó, jól egy-egyező játékosokból állnak, formájuk azonban hullámzó, fegyelmezett, okos játékkal lehet náluk keresnivalónk.

     Elkészítették a Magyar Kupa 4. fordulójának sorsolását, melyben az érdekelt két szolnoki csapat közül a MOL az NB II-es egri Eszterházy Főiskola csapatával találkozik idegenben, míg a Baglyok az Univer Kecskemét együttesét fogadják. Az összecsapásokat november 26-ig kell lejátszani, a felsőházasoknál nem szerepelhetnek a légiósok.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.