Archívum - Hírek

Slágermeccs a jubileum jegyében

2002. 11. 02.

A hatodik fordulóban az eddig még veretlen Albacomp együttese látogat a Tiszaligetbe, a Mol Szolnok vendégeként.
Az elmúlt két évadban egyaránt a hatodik helyet szerezte meg a fehérvári gárda, vezérkaruk kiadta, hogy előrébb kell lépni és ennek szellemében alaposan megerősítették állományukat. Hozzájuk került két amerikai bedobó, David Moseley és Michael Hart, valamint a magyar-svéd állampolgárságú Theisz Péter, sőt visszatért Debrecenből Halm Rolland, valamint az egyik legképzettebb hazánkban játszó center, Bojan Lapov épp Szolnokról igazolt Székesfehérvárra. Nemcsak erősödtek, hanem jól is játszanak, hiszen öt találkozójukból, mind az ötöt megnyerték. Bár azt érdemes megjegyezni, hogy ebből csupán kétszer szerepeltek idegenben, és alaposan megszenvedtek Kecskeméten 83-79, és Dombóváron 75-67. Bár a sikereket nem kell megmagyarázni, nyilván Szolnokon is kiegyeznének egy kis különbségű győzelemmel.

Azt gondoljuk, ehhez a molosoknak is lesz egy két szavuk. - Sokat kell még formálódnunk - kezdte Zoran Martic vezetőedző, aki alig két hete vette át a piros-feketéket. - Folyamatosan azon dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Tudjuk, hogy a szurkolók nagyon várják a jó játékot és a sorozatos győzelmeket. Ezúttal is fontos rangadó előtt állunk, ha mindenki hozzáteszi magáét, akkor sikerrel vesszük ezt a fontos akadályt. Talán sokan nem is emlékeznek rá, hogy a felek az elmúlt szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen találkoztak. Az Olaj szempontjából: 74-61, 91-92, 91-74, 75-91, 60-59, 83-99, 87-84, 73-88, 73-71 eredmények születtek. Akadtak közöttük emlékezetes csaták, melyeken nem mindig a kosárlabda játszotta A főszerepet. Remélhetőleg ma ez másképp lesz, már csak azért is mert a szolnokiak jubileumi azaz 300. hazai bajnoki mérkőzésükön lépnek pályára. 1982 óta íródó NB I-es történetükben 225 győzelmet és 74 vereséget könyvelhettek el, 25483 pontot dobtak 22695 pontot kaptak az elmúlt 20 év tiszaligeti mérkőzésein. Szabad javítani a statisztikán!

Jó tudni! A mai mérkőzésre sok Albacomp-szurkoló várható, közülük a leghangosabbak különbuszokkal érkeznek a Tiszaligetbe, ők a város felé eső palánk mögött foglalhatnak helyet. A Tiszaligeti Sportcsarnok pénztárát 15 órakor nyitják, a juniorok összecsapása 15.30-kor kezdődik. A felnőtt rangadót a dr. Valovics-Benczur bírópáros vezeti.

A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.