Archívum - Hírek

Fájó a kupabúcsú

2004. 01. 23.

A címvédő Atomerőmű SE, a tavalyi bajnok Körmend és a Nyíregyháza után a MOL Szolnok legénysége sem tudta kiharcolni a negyeddöntőbe jutást a Magyar Kupában. A piros-feketék az NB I. B csoportjában listavezető Eger otthonában szenvedtek 90-77-es vereséget.
     Az eddig is köztudomású volt, hogy a másodosztályban remekül szereplő egriek nagyon együtt vannak, és sorozatos győzelmeik mellett látványos kosárlabdát játszanak. A Vitai Fekete Sasok a nyáron Salgótarjánból települtek át a hevesi megyeszékhelyre. Kezdetben igencsak fenntartással fogadta az idegenből érkezett együttest az egri publikum, a szezon elején alig 200 drukker látogatta őket, ma már alig lehet beférni a körcsarnokba. A molosok ellen is több mint ezer ember biztatta az új kedvenceket, akik igencsak kitettek magukért. A szolnokiak azzal tisztában voltak, hogy az amerikai Mitchell ponterős játékos, a mezőnyben és a palánkok alatt egyaránt jól használható. Arra azonban ők sem gondoltak, hogy Kollár, Ughy, Hartvick és a szlovák Praznovsky szinte egymást múlja felül. Az utóbbi játékos végigjátszotta a meccset, többek között dobott 21 pontot, szedett két védő és hat(!) támadó lepattanót. Emellett nagyszerűen semlegesítette Orosz Benőt, aki mindössze két büntetőt szórt, és csupán két lepattanóra futotta az erejéből, pedig több mint fél órát töltött a pályán. Ez azért is volt feltűnő, mert a mieink csapatkapitánya a mezőny egyik legjobbjának bizonyult a szombati, Falco elleni derbin.

     - Jómagam is értetlenül állók a nagy formaingadozás előtt. Hajnal óta azon agyalok, hogy mit és hol rontottam el. Egy biztos, Praznovsky jól képzett és fizikailag erős játékos, akinek minden sikerült ezen a mérkőzésen. Remélem, a bajnoki folytatásban nekem és a csapatnak is sikerül feledtetnie az egriek elleni gyenge produkciót - mondta molosok centere.

     Pór Péter vezetőedző értetlenül áll csapatuk halovány teljesítménye előtt: - Tudtuk, hogy vendéglátóink hajtós, jó kosárlabdát játszó társaság. Ellenben váratlanul érintett néhány emberünk kifejezetten gyenge, enervált játéka, amire nincs magyarázat. Kipróbáltam az amerikai Mike Kinget, sajnos ő nem érezte a játékot, nem azt csinálta, amit kértem tőle, elszórta a labdákat. Ezért töltött csupán 13 percet a pályán. Le kell vonni a tanulságokat, és haladni előre, hiszen nyakunkon a következő bajnoki derbi, jövő pénteken Zalegerszegen lépünk pályára.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.