Archívum - Hírek

Szolnoki játékos a válogatottban

2004. 02. 06.

Mostanság sok vád éri a magyar kosárlabdát, hogy a klubok elhanyagolják az utánpótlás-nevelést, az eredménykényszer miatt inkább kész játékosokat vásárolnak külföldről. A szakemberek viszont állítják, hogy most jóval kevesebb a kosárlabdázni szerető, tehetséges gyerek, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. Szerencsére akadnak azért kivételek, mint például Kenyeres Sándor, a Mol Szolnok SI fiatalja.
     Kenyeres Sanyi jól megtermett srác, hiszen 16 éves kora ellenére már 195 cm magas, és 47 és feles csukát hord. Az alma nem esik messze a fájától, papája is közel jár a két méterhez, egykoron a Vegyiművek röplabdacsapatának ütő játékosa volt, melynek soraiban az NB I-t is megjárta. Sanyi hirtelen nem is tudja, hány esztendős korában csöppent a palánkok világába. - Talán 8 éves lehettem, mikor a sportiskolában először pattogtattam a kosárlabdát - szólal meg a korosztályos válogatottban is számításba vett szandaszőlősi fiú. - Szeretek játszani, de a tanulást sem akarom elhanyagolni. Hiszen minden szinten magasak a követelmények. A Tiszaparti Gimnáziumban a másod évfolyamon tanulok angol—német tagozaton. A kosárlabdapályán az erőcsatár posztján szeretek igazán játszani. Talán az előny, hogy nemcsak a meccseken az edzéseken is jól érzem magam.

     A szolnoki klubban három korosztályban a kadettok, az ifik és a juniorok között is számítanak rá. Edzői: Szolnoki Zoltán és Tasnádi Zoltán, az utóbbi szakembertől kértünk rövid véleményt a fiatalemberről: - Jó fizikai adottságokkal megáldott játékosról van szó, akire jelenleg a négyes, ám később hármas poszton számítunk.

     A palánk alatt jól mozog, de mezőnyben fel kell gyorsítani a játékát. Szorgalmas fiú, aki az iskolában is javított az jegyein. Ráadásul mentálisan is erős, az idősebb korosztályban is megállja a helyét. Erre a legjobb példa, hogy ifi kupa középdöntőjén az All-Star csapatba is beválasztották - nyilatkozta Tasnádi mester.

     A kadet válogatottba tavaly kapott először meghívót. Ma már alapembernek számít nemzeti csapatunkban. Legutóbb Lengyelországban vettek részt egy tornán, a közel jövőben pedig meglátogatják dunavarsányi edzőtábort. Készülnek a nyári B csoportos Eb-re, melynek az angliai Manchester lesz a helyszíne.

     Sanyi közeli tervei szerények: - Szeretnék minél többet kihozni magamból...
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.