Archívum - Hírek

Idegenben nem termett babér

2004. 02. 10.

A MOL együttese mindent elkövetett a győzelemért, ám vetélytársa, a MAFC olykor szerencsésebb és tegyük hozzá, a mérkőzés egy-egy fázisában jobb volt a mieinknél.
     Rosszul kezdődött a molosok fővárosi fellépése a Gabányi-sportcsarnokban, a MAFC fővárosi otthonában. A bemelegítés utolsó perceiben ugyanis letört a fővárosiak térfelén lévő palánkról a gyűrű. Először 20-25 perc kényszerszünetről volt szó, ám az illetékesek sehogyan sem haladtak a gyűrűcserével. Nem találták ugyanis a karbantartót, a műhely kulcsát, és a szerszámokat sem. Amolyan Mekk mester-megoldásokkal dolgoztak a szerelők, bizony kínos lassúsággal teltek a percek. Ennek a huzavonának egyedül a csarnok büfése örült, akit megrohantak az unatkozó drukkerek. Végül is este negyed nyolckor - hat óra helyett - kezdődhetett el a mérkőzés.

     Azt már soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna a végeredmény, ha időben elkezdődik a mérkőzés. Egy biztos, 0-19-ről felállni nagyon nehéz, az Olaj megpróbálta, de neki nem sikerült. Arra nem lehetett panasz, hogy a piros-fekete játékosok, Mérész Csabával az élen nem szaggatták volna fel a parkettát. Mentek előre, dobtak (sajnos gyenge százalékkal), a debütálók közül O’Kelley végigbrusztolta a meccset, és 41 százalékos mezőnymutatóval 27/18 pontig jutott el. Halimicsnak viszont nyolc mezőnykísérletéből egyik sem ment be - ez utóbbit nem bírta el a csapat, hiszen 37 percet szerepelt a bedobó. Talán a folytatásban egykori klubjai, a Nyíregyháza és a Dombóvár ellen jobban fog menni a bosnyák játékosnak.

     Nemcsak saját magukkal, a bírókkal sem lehettek elégedettek a szolnokiak, különösen a fiatal Cziffra Csabára akadtak ki nagyon, aki az első percekben a hazaiak alapvonala közelében álldogálva tétlen szemlélője volt a MAFC-játékosok által elkövetett nyilvánvaló szabálytalanságoknak. Nem felmentve ezzel a Mol Szolnok játékosait, akik megint nem tudták átlépni árnyékukat, közel egy esztendeje képtelenek idegenben nyerni...
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.