Archívum - Hírek

Munkához látott a Szolnoki Olaj KK

2004. 08. 10.

Az egyik legfontosabb változás a szolnoki kosarasok háza táján, hogy régi-új - Szolnoki Olaj KK - néven vesznek részt a bajnokságban. A piros-feketék tegnap kezdték meg a felkészülést az október 23-án induló évadra.
     Egy biztos, nem lesz könnyű dolguk a mieinknek, de a vetélytársaknak sem, hiszen jövő összel már nem a mostani tizennégy, hanem csak tizenkét csapattal rajtol majd a bajnokság. Ami egyben azt is jelenti, hogy az idei szezon végén három alakulat fog majd búcsút inteni a felsőház küzdelmeinek. Tehát nemcsak a bajnoki címért és a dobogós helyekért, hanem bennmaradásért is ádáz csata várható.

     Mindenesetre a szolnoki legénység elkezdte a munkát. Mint azt már jeleztük, továbbra is Pór Péter a vezető edző, segítője pedig Tasnádi Zoltán. Rezák László mint szakmai igazgató hangolja össze a feladatokat. Szinte biztosra vehető, hogy az elmúlt szezon játékosállományából távozik a csapatkapitány Orosz László (PVSK), Mérész Csaba (Sopron) valamint a három légiós, Emir Halimics, Robert O’Kelley és Derrick Stroud. A Pór–Tasnádi trénerpáros egyelőre 14 kosarassal látott munkához, közülük régi-új ember Szarvas Gábor, az irányító egy év kecskeméti kitérőt követően tért vissza a Tiszaligetbe. Új fiú Dávid Gergely és Jaroslav Gorski, akik eddig mindketten az Albacompban, illetve annak fiókcsapatában, a Kodolányiban pattogtattak. A hírek szerint az előbbi az erőcsatár, az utóbbi bedobó és center posztján jól használható fiatal kosaras. Most nagy kiugrási lehetőség előtt állnak, ugyanis eddig jó részt a B csoportos Kodolányiban jutottak játéklehetőséghez. Rajtuk kívül, a tavalyi állományból Balogh Gyula, Cziczás László, Cseh Tamás, Harazin Tamás, Rezák Tamás, Rusznák Zsolt, Nagy Róbert, Szabó Ádám, Tóth Viktor, Túróczi Tamás és Varga István tagja az Olaj jelenlegi bővebb keretének. Az orosz Gorski mellett további három légiós érkezése csupán szeptember közepétől várható. A hírek szerint mindhárom külföldi játékossal és menedzsereikkel közel állnak a piros-fekete klub vezetői a megállapodáshoz. Ám nevüket egyelőre hétpecsétes titok fedi.

     Az viszont nem rejtély, hogy kemény 11 hetes felkészülés előtt állnak az Olaj kosarasai, melynek programjában rendre napi két edzés fog szerepelni. Szeptember közepétől már edzőmeccseken és felkészülési tornákon vesznek részt a szolnoki kosarasok. A tervezett sorsolás szerint az október 23-i rajton Körmendre látogat majd az Olaj KK legénysége.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.