Archívum - Hírek

Pályán az Olaj

2002. 11. 18.

Annak ellenére, hogy szünet van a honi pontvadászatban, nem tétlenkedik a Mol Szolnok férfi együttese. A piros-feketék a Zoran Martic-Pór Péter edzőpáros vezetésével napi két tréninggel készülnek a bajnoki folytatásra, amely december 7-én lesz számukra, akkor a Dombóvár látogat a Tiszaligetbe.
A napi edzések mellett felkészülési mérkőzések is szerepelnek a programban, ebből az első ma este hét órakor lesz a körcsarnokban, ahol a Gödi SE lesz a mieink ellenfele. A Pest környéki csapatról azt kell tudni, hogy az NB I/B. Piros-csoportjában szerepelnek, hét meccsből négy győzelem és három vereség a mérlegük, keretüket egykori fővárosi klubokban nevelkedett kosarasok alkotják. Szerdán ugyanabban az időpontban, tehát este hétkor egy jóval erősebb együttes, a Debreceni Vadkakasok teszik tiszteletüket a Tiszaligetben, ugyancsak egy gyakorló mérkőzés erejéig. Pénteken pedig útra kel a molos társaság, Szlovéniába buszoznak, ahol jövő keddig az ottani bajnokság élcsapataival, találkoznak.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.