Archívum - Hírek

Ismét Olaj-láz van Szolnokon

2004. 12. 11.

Csütörtökön este örömünnep tört ki a Tiszaligetben az Olaj-Atomerőmű derbi lefújását követően. Tudniillik régen látott szuperprodukcióval rukkoltak ki a piros-feketék, akik 85-82-re verték a listavezető, bajnokesélyesnek kikiáltott paksiakat.
     Tegyük hozzá, hogy az Olaj teljesen rászolgált a győzelemre, hiszen szinte végig irányították a játékot, az ő akaratuk érvényesült. A betegséggel bajlódó Michael Thomas, akárcsak az elmúlt meccseken, ezúttal is jól irányított, fontos gólokat dobott. Cziczás László csapatkapitányhoz méltóan harcolt, biztatta társait, jól fogta a rá bízott embereket. Dragan Alekszics teljesítményéről pedig csak felsőfokban lehet beszélni, hiszen 65 százalékos mezőnymutatóval szórt 33 pontot, emellett szedett 6 lepattanót, kiharcolt 7 faultot, adott hat gólpasszt. Jó, hogy a nyáron nem Paksra, hanem Szolnokra igazolt. Derrick Stroud szokott módján repkedett a légtérben, 16 dobott pontja, nyolc lepattanója és hat kiharcolt faultja önmagáért beszél. Pavel Frana egyszerűen levette a pályáról Cziglert, a válogatott kosaras csak kísérletezgetett, pontot sem tudott dobni a cseh center szorításában. Fülöp Gábor és Szarvas Gábor jó cserének bizonyult, mindketten lendítettek csapatukon, mikor pályára kerültek. Igor Majoros viszont mostanság nem önmagát adja a találkozókon, úgy tűnik, érzékenyen érintette Alekszics érkezése, pedig őrá is nagy szükség lesz a folytatásban.

     - Örülünk a győzelmeknek, de csak néhány percig tart az ünneplés, mert készülnünk kell a következő csatákra - ezzel kezdte Pór Péter, az olajosok fiatal trénere. - Ne feledjük, csupán a bajnokság egyharmadánál járunk, eszméletlen sok meccs van még hátra az alapszakaszból, ezután jön majd a neheze. Azt mondtam a fiúknak is, hogy idegenbeli sikereinknek akkor lesz meg az igazi értéke, ha a visszavágókat is mi nyerjük meg. Azt azonban nem lehet elvitatni, emberileg egy nagyon jó társaság jött össze most nálunk, tudnak egymásért harcolni a fiúk. Mindezt a közönség is érzékeli, hiszen akár itthon, akár idegenben vagyunk, érezzük szurkolóink szeretetét, támogatását. Reméljük, ebben sem lesz változás a jövőben.

     Kivételesen kaptak két nap pihenőt a fiúk, ám vasárnaptól már újra dolgozunk, hiszen nyakunkon a jövő szombati, Debrecen elleni rangadó, amelyik most éppen a soros éllovas, hiszen biztosan nyertek Nyíregyházán. A hajdúságiakkal szemben is be kell bizonyítanunk, hogy helyünk van az élcsoportban.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.