Archívum - Hírek

Székesfehérváron szerepel az Olaj

2005. 02. 10.

Immár a 15. fordulónál tartanak a felsőházas csapatok, a Szolnoki Olaj legénysége ma este hat órakor az Albacomp vendégeként, a székesfehérvári Gáz utcai csarnokban lép pályára.
     Bizony kevesen számítottak arra a szezon elején, hogy az idegenben hat találkozón át veretlen szolnoki csapat rangadón lesz érdekelt az Albacomp otthonában a 15. fordulóban. Ráadásul Szarvasék egy győzelemmel többet gyűjtöttek, mint régi vetélytársuk, így megelőzik őket a tabellán.
Erre mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy, a piros-feketék egyre növekvő szurkolótábora meccsről meccsre többet vár kedvenceitől. Pór Péter, a szolnokiak saját nevelésű edzője, aki a miniknél kezdte, majd becsülettel végigjárta a szamárlétrát, továbbra is óvatosan fogalmaz.

     - Nem szabad feledni, hogy bár voltak botlásaik, mégis az Albacomp az egyik legerősebb csapat a honi mezőnyben. Most sem mi vagyunk az esélyesek. Hasonlóan az eddigiekhez, sportszerű, jó meccset kívánunk játszani. Legfőbb célunk továbbra is az, hogy megszilárdítsuk helyünket az élbolyban - jelezte a tréner.

     Pór Pétertől tudjuk, hogy a csapatkapitány, Cziczás László, aki pályán és azon kívül is remekül összetartja társait, napokig a vírusokkal csatázott, magas lázzal küszködött, csupán a szerda esti edzésen tudott megjelenni. Remélhetőleg a csupa szív hátvéd képes lesz vállalni a ma esti fellépést.

Érdekesség, hogy Cziczás tagja volt annak az Olajnak, amelyik 1998 márciusában nyerni tudott az Alba otthonában, azóta sajnos nem termett ott babér a mieink számára.
     Remélhetőleg most megszakad a kék-fehérek elleni rossz sorozat, nem mellesleg a szolnokiak újra bizonyítják, hogy nem a véletlen műve eddigi kiváló szereplésük.

     A rangadót a Valovics–Pálla bírópáros dirigálja. A nagy érdeklődéssel várt derbire a mai napon 8-12 óra között az Olaj KK Kft. tiszaligeti irodájában (telefon: 56/420-988) lehet elővételben belépőjegyekhez jutni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.