Archívum - Hírek

Tovább növekszik az Olaj KK ázsiója

2005. 02. 26.

     Azt gondoljuk, lassan már nem kell a Szolnoki Olaj csapatának eredményeit meglepetésként kezelni, amely 17 meccséből Pécsett a tizenharmadikat nyerte meg. Az más kérdés, hogy kevesen számítottak erre a sikerre, egyrészt mert a pécsiek minden szinten nagyon erősek, másrészt a jó formában lévő irányító Michael Thomas kiesése nagy hátrányt jelenhet számunkra.

     Úgy kezdődött, hogy a pécsi vasutasok átrobognak a mieinken, hiszen pillanatok alatt jelentős előnyhöz jutottak. Alig több mint hat perc után 18-7-re vezettek Ivkovicsék, ebben az időszakban Alekszics és Stroud inkább egyénileg próbálkozott, míg Frana roppant félszegen mozgott a palánkok alatt. - Mentségünkre legyen mondva ebben az összeállításban, mint Pécsett nem kezdtünk még mérkőzést - kapcsolódik be Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Nem csak félszegen, hanem türelmetlenül is játszottunk, támadásban képtelenek voltunk megbontani a védekezésüket. Időt kértem, igyekeztem megnyugtatni a fiúkat, cseréltem, Frana helyére beküldtem a mozgékony Fülöpöt, aki nem is okozott csalódást. Majd kezdtünk felpörögni Stroud és Cziczás is betalált kintről, védekezésben is odaértünk az emberekre. A második negyedben Ivkovics kivételével a többieket sikerült semlegesíteni, ezért a center 10 pontjához a társak csupán hatot tudtak hozzátenni. Innentől a zárónegyed elejéig vezettünk a derbin.

     - Mi történt az utolsó játékrész elején, mikor 60-61 után, másfél perc alatt 66-61-re fordított a PVSK?

     - Megint türelmetlenül támadtunk, szétszórtnak bizonyultunk a védőpalánkunk alatt is.

     - Ekkor jött, az odáig sokat hibázó Alekszics.

     - Mivel rutinos, jó játékosról van szó, tudtam, hogy előbb, utóbb elkapja a fonalat. Neki és a jól működő zónavédekezésünknek, valamint kiváló küzdeni tudásunknak köszönhetően sikerült nyernünk.

     - Ezek után lehetnek merészebbek az álmok?

     - Azt mondom legyünk túl az elkövetkező meccseken, többek között lesz majd olyan, sorozatunk, hogy egymás után háromszor is megyünk idegenbe - Szombathelyre, Debrecenbe és Paksra - ám mindezeket megelőzve jövő szombaton a címvédő Kaposvárt fogadjuk, állítom ez még a pécsinél is nehezebb meccs lesz.

     - Mi újság Thomasszal?

     - Szerencsére jól van a játékos, sőt már tegnap hazaengedték a kórházból. Folyamatosan tartjuk vele a kapcsolatot, viszszavárjuk csapatunkba. A helyettesítésére Jason Crowe fog érkezni, reméljük vele is jó boltot csinálunk - nyilatkozta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.