Archívum - Hírek

Újabb erőpróba előtt az Olaj

2005. 03. 21.

Ha kedd, akkor kosármeccs, méghozzá Debrecenben, ugyanis a 21. fordulóban a Főnix-csarnokban lép pályára a Szolnoki Olaj legénysége. Az este hat órakor kezdődő rangadón a Földházi–Király bírópáros dirigál, a Sport1 pedig élőben közvetíti a derbit.
     A bajnokság előtt senki nem számított arra, hogy húsz forduló elteltével az Olajnak eggyel több győzelme lesz, mint a debrecenieknek. Nemcsak ezért ígérkezik rangadónak az alföldi csapatok csatája, hanem azért is, mert a felek egyaránt a legjobb négy közé törnek. A hazaiak mestere, az egykori NBA-sztár, Robert Reid a bőség zavarával küszködik, szinte minden posztra akad vagy két embere, nem mellesleg hat légióst foglalkoztatnak. Az más kérdés, hogy futja is miből, hiszen az ottani önkormányzat nem kevesebb mint 100 millió csengő magyar forintot szavazott meg a Vadkakasok számára. Az elmúlt fordulóban 32 ponttal verték az Sztojan Ivkovics nélkül felálló PVSK-t, tegyük hozzá, hogy a hajdúságiaknál Patrick Lee nem szerepelt azon az összecsapáson, és a hórihorgas Sejo Bukva is csak néhány percet töltött a pályán. Egyébiránt Szendreiék hazai pályán még nem szenvedtek vereséget, többek között a Kecskemét és az Albacomp is vereséggel távozott az arénából.

     Az Olaj 2005-ben 11 meccsből 10-et nyert meg, legutóbb a Falco KC szombathelyi otthonában diadalmaskodtak. Most még ennél is nehezebb feladat vár Pór Péter csapatára.

     - Azt már a decemberi hazai meccsen is megtapasztalhattuk, hogy az ULEB-kupában edződött debreceniek fizikálisan nagyon erősek és gyors játékot produkálnak. Sorainkban mindenki a fedélzeten, a szombati Magyar Kupa után vasárnap este már edzettünk, hétfőn két tréningen veszünk részt, és videón is tanulmányozzuk leendő ellenfelünk játékát. Most is csak azt mondhatom, mint az elmúlt időszakban, megpróbálunk fegyelmezetten játszani, tisztességesen helytállni a jó erőkből álló Vadkakasok otthonában, amelynek hatalmas légtere kissé szokatlan lesz számunkra - nyilatkozta szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.