Archívum - Hírek

Muszáj lesz győzni!

2005. 04. 02.

Az atomvárosi csapást követően hazai pályán szerepel az Olaj KK, Alekszicsék ma este hat órakor a MAFC gárdáját látják vendégül a tiszaligeti arénában.
     A műegyetemisták csupán a kiesés elleni harcban érdekeltek, ennek ellenére azonban korántsem számítanak lebecsülendő ellenfélnek. Elég csak arra gondolni, hogy januárban némi szerencsével, hosszabbításban sikerült az Olajnak kiharcolni a győzelmet a MAFC otthonában. Azóta is sokat emlegetik a fővárosiak azt a mérkőzést, hiszen megszerezhették volna a győzelmet a rendes játékidő utolsó másodperceiben, ha Kecskés Péter a javára megítélt mindhárom büntetődobást értékesítette volna. Mivel csak kettőt tudott beszórni, jöhetett a hosszabbítás, melyben a mieink már egyértelműen ellenfelük fölé kerekedtek. Azóta edzőváltás is történt náluk, Armaghani helyét Dinnyés Attila foglalta el. Az más kérdés, hogy azóta se arattak le több babért, mint előtte. Állományukból az amerikai Green kézsérüléssel bajlódik, ő biztosan nem játszhat, még a szlovén Smigic sem teljesen egészséges, elképzelhető, hogy őt is nélkülözniük kell majd.

     Az Olajnál már túlléptek az atomvárosi sokkon, most már egyértelműen a folytatásra kell koncentrálni. Az előjelek azonban nem a legjobbak, mint lapunk is megírta, a csapatkapitány Cziczás László autóbalesetét követően oldalszalag-szakadást szenvedett, így az együttes szellemi vezérére jó néhány hétig nem számíthatnak. Helyét minden bizonnyal Igor Majoros foglalja majd el a kezdő ötösben. Továbbá a keret tagja lesz a fiatal Tóth Viktor, aki Tóth Zoltánnak, az aranycsapat egykori csapatkapitányának a gyermeke, a 18 esztendős kosaras eddig a juniorok között mutogatta oroszlánkörmeit. Pór Péter vezetőedző elmondta, hogy önbizalomnövelő győzelemre készülnek, és szeretnék kiköszörülni a Pakson elszenvedett csorbát.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.