Archívum - Hírek

Idegenben is otthon volt az Olaj

2005. 04. 28.

Nemrégiben ért véget a férfi kosarasok alapszakasza, amely 26 találkozót jelentett az érdekelteknek. Régiónk egyik legnépszerűbb csapata, az Olaj KK a hatodik helyen zárt, ami azt jelenti, hogy a negyeddöntőben a bajnoki címre is esélyes Albacomppal találkozik a jövő szerdai folytatásban. Azért ne menjünk annyira előre, hiszen érdemes néhány gondolatra megállni a közel hat hónapra nyúlt alapszakasznál.
     A nyáron még az is kétséges volt, hogy a klub mely osztályba adja le nevezését. Miután a felsőházban való indulás mellett döntöttek, előbb szerény célt, a bennmaradást tűzték ki az egyesület vezetői, ám ahogy érkeztek a légiósok, a csapat játéka láttán ez a nyolc közé jutásra változott.

     - Valóban nehezen alakult ki az állományunk - kezdi Pór Péter vezetőedző, akiről tudni kell, hogy a klub saját nevelésű edzője, hiszen pályafutása a kilencvenes évek elején a minicsapatnál kezdődött. - A tervekhez képest jól szerepeltünk, hiszen az utolsó fordulókig versenyben voltunk a négy közé jutásért, sőt volt olyan időszakunk, hogy harcban álltunk az alapszakasz-elsőségért. A rajt előtt senki sem gondolta, hogy partiban leszünk a Debrecennel, az Atomerőművel, az Albacomppal, vagy említhetnénk a nyáron egyik bajnokesélyesként elkönyvelt kecskeméti csapatot is. A hajránk azonban nem úgy sikerült, ahogy vártuk, két kulcsemberünk, Michael Thomas és Cziczás László sérülése némileg keresztülhúzta számításainkat. Itt meg kell említenem, hogy a műtétje után Thomas nem nyerte igazán vissza a formáját, Cziczás Lacinak pedig nemcsak az érett játéka, hanem a mentalitása is hiányzott az utolsó fordulókban. Természetesen nem vagyunk elkeseredve, már csak azért sem, mert akkor sem volt hurráhangulat, mikor a második helyen tanyáztunk.

     - Mely mérkőzéseken volt igazán elégedett a csapatával?

     - Elöljáróban elmondom, hogy jól sikerültek idegenbeli mérkőzéseink, hiszen többek között nyertünk a tavalyelőtti bajnok Körmend, illetve a címvédő Kaposvár otthonában is. Ezek mellett további hét győzelmet szereztünk idegen környezetben. A legjobban a hazai Atomerőmű, illetve az idegenbeli Kecskemét elleni találkozón játszottunk. Ellenben volt három olyan mecscsünk, idegenben Pakson, illetve a Tiszaligetben a Debrecennel és a Kecskeméttel szemben, melyeken nem voltak győzelmi esélyeink.

     - Említette a csapatkapitány, Cziczás érett játékát. Mellette még kit tudna kiemelni?

     - Azt gondolom, hogy a menetelés csapatunk, illetve fantasztikus szurkolótáborunk diadala volt. A játékosokkal értékeltük a történteket, nem szeretnék senkit kiemelni vagy elmarasztalni. Annak örülök, hogy jó körülmények között dolgozhatunk, a hangulatra sem lehetett panasz. Játékosaink mindig időben megkapták a járandóságukat, ez nem lehetett téma az öltözőben.

     - Mit várhatunk a folytatásban, a köztudottan erős állománnyal és hátországgal rendelkező Albacomppal szemben?

     - Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen kifejezetten erős és szervezett fehérvári csapatról van szó, ráadásul ők a párharc kedvezményezettjei. Természetesen mindent megteszünk a jó szereplés érdekében - nyilatkozta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.