Archívum - Hírek

Gáz utcában az Olaj csapata

2005. 05. 03.

A férfi bajnokságban negyeddöntőknél tartanak az érdekeltek, a legjobb négy közé jutásért Debrecen-Falco KC, Kecskemét-Pécs, Atomerőmű-Kaposvár és Albacomp-Szolnoki Olaj KK összecsapások lesznek. Az Olaj hat órakor az Albacomp otthonában kezdi meg a három győzelemig tartó párharcot. A mérkőzést a székesfehérvári Gáz utcai csarnokban a Szabó György-Benczur Tamás bírópáros dirigálja.
     Egy biztos, nehéz dolga lesz az Olajnak a kifejezetten erős állománnyal rendelkező, jól menedzselt székesfehérváriakkal szemben, akik évek óta a bajnoki cím egyik várományosai, legutoljára épp 2000-ben a mieinkkel szemben lettek elsők. Nyilván az idén is az aranyéremre tör Farkas Sándor legénysége, amelyik az elmúlt hét végén csak hajszállal maradt le a Paks otthonában a Magyar Kupa győzelemről. Az alapszakaszban és a kupadöntőn is lehetett tapasztalni, hogy az Albacomp taktikailag és technikailag nagyon érett, fizikailag erős csapat. Mindössze egy győzelemmel maradtak le az alapszakasz megnyerésétől, melyben hat vereséget szenvedtek el, ám otthonukban csupán a Debrecentől kaptak ki, az Olaj ellen hazai pályán és a Tiszaligetben is nyerni tudtak.

     A szolnokiak gőzerővel készülnek a kemény megméretésre, ám ismét közbe szólt a balszerencse, hiszen a csapatkapitány, Cziczás László után most a centerposzton jól használható Fülöp Gábor is kidőlt a sorból, aki a vasárnap esti edzésen szenvedett bokaszalag húzódást. Ezzel tovább csökkent a hadra fogható emberek száma Pór Péter legénységében.

     - Az alapszakasz végeztével a szokottnál nagyobb pihenőt kaptak a játékosok, akik jó hangulatban álltak munkába. Sajnos Fülöp Gabi is kidőlt a sorból, talán szombaton már számíthatunk rá, roppant sajnálom, mert az utóbbi mérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott. Tudjuk, hogy az Albacomp nagyon erős csapat, kilenc stabil emberük van, még a kispadon is külföldiek ülnek. Csak abban az esetben lehet esélyünk egy tisztességes eredményre, ha a bajnokság nagy részében mutatott fegyelmezett védekezésünket produkáljuk velük szemben is - mondta szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.