Archívum - Hírek

Most jön a neheze!

2005. 05. 06.

     Olaj sikerrel - 90-84-el - zárult az Albacomp elleni pároscsata első fordulója a székesfehérvári ARÉV-csarnokban. Erre azért kevesen számítottak, hiszen mindenki tudja, hogy különösen a rájátszásban nagy kincs a hazai pálya. Ettől fogva a mieinknél van a fogadóelőny, melyet jó lenne érvényesíteni a folytatásban.

     Mindenki tudja, hogy a vártnál jobban szerepelt a szolnoki alakulat az alapszakaszban, ám a hajrában főként sérülések zavarták meg az addig jól működő gépezetet. Fehérváron azonban újra a bajnokságban sokszor csodált csapatmunkáját nyújtotta az Olaj, nem akadt gyenge pontja, mindenki nagyon odatette magát. Támadásban az első 20 percben Thomas és Alekszics volt az ügyeletes pontgyáros, a szünet után Majoros és Frana is felzárkózott az előbb emelgetett két kosaras mellé. Védekezésben pedig lehet mondani, nem akadt probléma a szolnokiak soraiban, különösen a harmadik negyedben, mikor huszonhét ellenében mindössze nyolc pontot engedélyeztek házigazdáiknak, hasonlóra még a fehérváriakhoz közel álló emberek sem emlékeznek. Az utolsó tíz percben hosszú hajrát nyitottak Bódiék, de hat perc után ők is elfáradtak, így csak megközelíteni, utólérni nem tudták a hősiesen küzdő, kiváló szurkulótáboruk által támogatott olajos alakulatot. Egy biztos, az egykoron sportszerűnek titulált fehérvári közönség zokon vette kedvencei vereségét, dobáltak, fütyültek, szidták a bírókat, sőt megtalálták Farkas edzőt is, aki a nyártól máshol képzeli el a jövőjét.

     Jelezzük, és azt mindkét oldalon tudják, hogy messzi még a párharc vége. A szolnokiak vezetőedzője, Pór Péter állítja, hogy szombati ütközet talán még nehezebbnek ígérkezik, mint volt a szerdai. Ismét extrát kell nyújtani egy jó eredményhez. Mi mindenesetre nem féltjük a piros-fekete legénységet, még az Albacomptól sem.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.