Archívum - Hírek

Fókuszban a kosaraspalánták

2005. 05. 28.

Manapság sok vád éri a kosárcsapatokat, hogy kevés soraikban a saját nevelésű játékos, ezen próbálnak most segíteni Szolnokon. Ebből az apropóból rendhagyó szülői értekezletet tartottak a Szolnoki Sportiskola 1989-es születésű fiú csapatánál a Véső úton. A minapi eseményen szüleikkel egyetemben rész vettek maguk az érintettek, vagyis a játékosok is.
     A megbeszélésen Mészáros Zoltán utánpótlásszakág-vezető elmondta, hogy a sportiskolából kiöregedő játékosok számára korosztályos együttest hoznak létre, melynek az irányítását két neves szakember, Rezák László és Balasi Péter látja majd el. Ezzel megszűnne a korosztályváltással járó lemorzsolódás, a játékosok középiskolai tanulmányaik befejezéséig együtt szerepelhetnek. Csapatuk hasonló korú ellenfelekkel szemben vesz részt a következő idény küzdelmeiben.

     Az eseményen a vezetők és a fiúk is megköszönték az eddigi edzőjük Hegedűs Mária kiváló munkáját. Ezt követően a tanítványok, bónuszként egy dedikált kosárlabdával lepték meg Marika nénit.

     A megható pillanatok után a fiúk leendő mestere Rezák László ismertette elképzeléseit. Kiemelte, hogy ennek a csapatnak a menedzselésével, képzésével, versenyeztetésével elő lehet segíteni, hogy minél több saját nevelésű, jól képzett kosaras szerepeljen az elkövetkező esztendőkben az Olaj KK színeiben. Természetesen, ehhez komoly összefogásra lesz szükség minden szinten. Balasi Péter komoly hozzáállást, és kemény munkát kért a játékosoktól. Szüleiket biztosította a gyerekek egészséges fejlődéséről.

     A kérdések megválaszolása után Pál Szabó Mihály mesterszakács által készített slambuc elfogyasztásával zárult az estébe nyúló megbeszélés.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.