Archívum - Hírek

Változások lesznek az Olajnál

2005. 06. 20.

Az elmúlt szezonban a szolnoki közönség egyik kedvencének számított Dragan Alekszics. A szerb származású játékos menet közben érkezett a Tiszaligetbe, játékával és hozzáállásával hamar beilleszkedett társai közé és szinte mindegyik mezőnyposzton jó teljesítményt nyújtott.
     Mint ahogy lenni szokott, a rivális kluboknál is felfigyeltek a hátvédre, úgy tűnik, hogy ősztől a PVSK játékosa lesz.

     - Azt gondolom, hogy mindent megtettünk azért, hogy Alekszics a következő évadban is a mi csapatunkban szerepeljen - kezdte dr. Nyerges Zsolt, a szolnokiak klubelnöke. - Sajnos azt kell mondanom, hogy a játékos és menedzsmentje olyan anyagi igényekkel állt elő, amit nem tudunk és nem is akarunk teljesíteni. A többi játékosunkkal szemben sem lenne korrekt, ha engednénk az ehhez hasonló irreális követeléseknek. Természetesen Alekszics posztjára megpróbálunk hasonló képességű kosarast igazolni. Azt örömmel jelenthetem, hogy Pavel Franával közel állunk a megegyezéshez, már csak a formaságok vannak hátra a szerződés aláírásához. Továbbra is tárgyalásban állunk Michael Thomas tengerentúli menedzserével, reális áron őt is szeretnénk megtartani. Magyar kosarast is fogunk igazolni a közeljövőben, de a nevét egyelőre nem szeretnénk nyilvánosságra hozni.

     A legfrissebb hír szerint Derrick Stroud is eligazol, az erőcsatár az Albacomptól kapott ajánlatot. Pór Péter csapata augusztus közepén kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. Az sem elképzelhetetlen, hogy akkor már több új kosaras is látható lesz a csapat tréningjein.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.