Archívum - Hírek

Új edzők az Olaj riválisainál

2005. 07. 13.

     Annak ellenére, hogy több mint három hónap van még hátra a bajnoki rajtig, a klubok készülődnek, igyekeznek megerősíteni hátországukat. Igaz, az átigazolások nagy része még várat magára, hiszen a légiósok árai jól megjósolhatóan csökkenni fognak az őszi szezon kezdete előtt.

     Az Olaj riválisai közül a két elődöntős, a Debrecen és az Albacomp egyaránt új trénerrel kezdi meg a felkészülést a következő hónap közepén. Az Albacompnál bár tárgyaltak a Szolnokon (is) sikerrel ténykedő Goran Miljkoviccsal, mégis a horvát Predrag Kruscic irányítja majd a munkálatokat. Róla azt kell tudni, hogy játékosként a legendás Jugoplastika Splitben kosarazott, edzőként előbb a jugoszláv utánpótlás válogatottaknál, majd Svájcban és Szlovéniában is trénerkedett. A hírek szerint rendkívül felkészült és jó szakemberről van szó, aki a videofelvételek segítségével már ismerkedik leendő együttesével. Debrecenben sokáig azt rebesgették, hogy az Olajnál is dolgozó Zoran Martic lesz a tréner, ám a tárgyalások megszakadtak, és a szlovén szakember helyett egy szerb, nevezetesen Rajko Toroman kapta a karmesteri pálcát, a segítője Horváth Imre lesz. Érdekesség, hogy Toromannal hosszabb távon számol a hajdúsági klub, így hároméves szerződést kötöttek vele.

     Keveset hallottunk idáig a PVSK legénységéről, amely az elmúlt szezonban az ötödik helyet szerezte meg. Nos, Ivkovics mellé honfitársa Dragan Alekszics érkezett, aki nem fogadta el az Olaj vezetőinek ajánlatát és Pécsre szerződött. A magyarok közül Csirkével, Lakatossal és Orosszal újabb szerződést kötöttek, míg a napokban két fiatal kosaras, Dénes Gábor (Kaposvár) és Grebenár Péter (Körmend) érkezett soraikba. Igaz, az elmúlt évad egyik felfedezettje, Horváth Zoltán eligazolt állományukból, a center Paksra tette át állomáshelyét. Náluk is történt edzőváltozás, itt Fodor Péter helyett az eddigi másodedző, Völgyi Péter irányítja a jövőben a fekete-fehér gárdát.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.