Archívum - Hírek

Tornagyőztesek lettek Pakson az Olaj-szurkolók

2005. 08. 25.

     Több száz szurkoló, tíz csapat és szolnoki győzelem, nagyjából így lehetne összefoglalni a minapi paksi torna eredményét. A csapatsportokban egyedülálló kezdeményezésre létrejött sporteseményen a szolnoki szurkolók a pécsi, a szombathelyi, a tavalyi győztes székesfehérvári, valamint a dombóvári drukkerekkel csaptak össze a csoportmérkőzések során, s hibátlan mérleggel kerültek az elődöntőbe. Ott a két kétméteres centerrel pályára lépő hazai ASE-tábor volt az ellenfél, s szoros csatában a sokkal jobban védekező piros-feketék hat ponttal verték a vendéglátókat.

     A döntő igazi bajnoki hangulatban kezdődött, a szurkolótáborok többsége a szolnokiakat buzdította a Szombathely ellenében, akik Hegedűs és Szabóvezérletével egyetlen ponttal, 51-50-re nyertek egy rendkívül izgalmas mérkőzésen.

     A szolnoki legénység: Bakos István, Barcsik Tamás, Lipták Róbert, Hegedűs László, Hegedűs Gábor, Csornai Csaba, Hajdú András, Honhalmi Péter, Vass László, Pókász Endre és Szabó Gábor összetételben harcolta ki a győzelmet, az utóbbi kosaras lett a torna legértékesebb játékosa.

     Bebizonyosodott tehát, hogy az Olaj hívei nemcsak szurkolni, hanem kosarazni is jól tudnak. Nyilván nem bánnák, ha kedvenceik is jól szerepelnének az elkövetkező évadban.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.