Archívum - Hírek

Olaj-siker a tesztmeccsen

2005. 09. 16.

Szombaton Kecskeméten szerepelnek a piros-feketék
     A vásárhelyiek a tavalyi évadban a B csoport második helyén végeztek, jó erőkből állnak. Közülük Drahos Gábor és Nyilas István több felsőházas klubnál is megfordult, míg centerük, Tigyi Árpád egykoron az Olaj utánpótlásában nevelkedett. A vendég piros-feketéknél leginkább az új szerzemények, illetve a tesztelésen lévő kosarasok teljesítményét figyelték. Nos, az előbbiek közül Tomasz Celej, Hartvich Tamás és Daniel Soares egyaránt megfelelő teljesítményt nyújtott.

     A próbajátékon lévőkről anynyit, hogy a szerb származású erőcsatártól, Dusan Stevicstől már kedden este búcsút vett a klub. Az amerikai irányító Sean Peterson szerepelt ugyan Vásárhelyen, ám meglehetősen keveset árult el tudásából. Ellenben kellemes meglepetést keltett a fiatal Harazin Tamás teljesítménye, aki jól kapcsolódott be a játékba. Ott volt a lepattanóknál, és nem mellesleg szórt 13 pontot. Természetesen az első edzőmeccsből messzemenő következtetéseket nem lehet, és nem is szabad levonni, ám némi támpontot adhat az elkövetkező időszakra.

     A folytatás szombaton délelőtt, 11 órakor lesz Kecskeméten, ebben az időpontban a tavalyi bajnokságban negyedik helyezett Univer KSE vendége lesz az Olaj együttese.

Hódmezővásárhely - Olaj KK 71-82 ( 20-12, 15-23, 19-25, 17-22)
OLAJ KK: Peterson 7/3, Cziczás 1, Celej 13/9, Hartvich 15/3, Fülöp 9.
Csere: Soares 16/9, Harazin 13, Rezák T. 5, Tóth V. 3/3. Edző: Pór Péter, Tasnádi Zoltán.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.