Archívum - Hírek

Kecskeméti tornán az Olaj

2005. 09. 23.

Most már felpörögnek az események, edzőmeccsekkel, tornákkal készülnek felsőházas csapataink az októberi rajtra.
     A Szolnoki Olaj mától vasárnapig a kecskeméti Gazdavár-kupán lép pályára. A mezőny erős lesz, hiszen ma 19 órakor a tavalyi bajnokság negyedik helyezettjével, az Univer Kecskeméttel, szombaton 17 órakor a bajnokságban bronzérmes Albacomppal, majd vasárnap 16 órakor az Aleksziccsel felálló Péccsel találkoznak a piros-feketék.

     Mint jeleztük, e héten újabb kosarasok érkeztek az Olaj állományába. Közülük az egyik a bosnyák Nedzad Spahic, aki 30 esztendős, 211 cm magas center, a legutóbbi évadot a koszovói BKP Kastrioti legénységénél töltötte.

     A másik új fiú az amerikai Thomas Kelly, ő épp a mai napon ünnepli 29. születésnapját. Egyébiránt a 186 cm magas irányító jól ismeri az európai kosárlabdát, hiszen az elmúlt szezonban az osztrák Klagenfurtot, azt megelőzve a holland Den Boscht, az izraeli Maccabi Ironi Ramatot és a török Galatasarayt szolgálta.

     A két külföldi kosaras a kecskeméti tornán meggyőzheti az Olaj szakmai stábját, hogy szükség van rájuk. Ellenben nem számítanak az amerikai Sean Peterson szolgálataira, ezért a játékostól elköszöntek a szolnoki vezetők.

     Puskás Artúr viszont szerződést kapott Szolnokon, ő a legutóbbi évadot az ezüstérmes Debreceni Vadkaka-sok soraiban töltötte.

     - Mindig az volt az álmom, hogy olyan csapatban szerepelhessek, melynek nagy és fanatikus közönsége van. Tulajdonképpen a körmendi és a szolnoki szurkolótábor felel meg ennek a kritériumnak. Ráadásul az elmúlt szezonban az egyik legjobb szellemű társaság az Olajnál jött össze, jó lenne, ha így lenne az idén is. Nekem általában jól ment a játék a Szolnok ellen, remélem fordított helyzetben sem lesz másképp - mondta a 29 éves irányító, aki feleségével és egyesztendős Bendegúz nevű kisfiával érkezett Szolnokra. Az olajos társaságból kérdéses Tomasz Celej és Daniel Soares — mindketten térdbántalmakkal küszködnek — szereplése a ma kezdődő kecskeméti mérkőzéssorozaton.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.