Archívum - Hírek

Hazai környezetben az Olaj KK legénysége

2005. 09. 28.

     E hétvége már a kosárlabda jegyében fog telni Szolnokon. Péntektől vasárnapig tart majd a Tiszaligeti Sportcsarnokban a Stihl Kupa felkészülési torna, melyen a tavalyi évad bajnoki döntőse, a Debreceni Vadkakasok, a Nyíregyházi KK és a MAFC legénysége lesz a Szolnoki Olaj vendége.

     Közülük a MAFC a Kecskemét helyére ugrik be. Ugyanis az utóbbiak lemondták a tornát, inkább Szarvasra utaznak, ahol edzőtáborban gyűjtik majd az erőt. Az Olaj addig napi két tréninggel készül a mérkőzéssorozatra. Nincs már a piros-feketék soraiban a bosnyák center Nedzad Spahic, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért nem kínáltak neki szerződést. A szolnoki klubvezetők tovább keresik a megfelelő embert az ötös center posztjára. A hírek szerint egy igazi "nagy hallal" tárgyalnak. Nem elképzelhetetlen, hogy a napokban a Tiszaligetbe érkezik a légiósjelölt, ám a nevét egyelőre hétpecsétes titokként kezelik. Ha már a játékosoknál tartunk: a kecskeméti tornán jó benyomást keltett Thomas Kelly, az amerikai kosaras lehet az Olaj első számú irányítója az elkövetkező évadban.

     Maradva nemzetközi mecscseknél, a Szolnoki NKK ma délelőtt 10 órakor a román Arad együttesét látja vendégül a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Ez lesz Gálos László csapatának utolsó felkészülési mérkőzése a vasárnapi Pécs elleni bajnoki rajt előtt.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.