Archívum - Hírek

Az Olaj tornagyőzelme a ligetben

2005. 10. 03.

Az Olaj itthon tartotta a Stihl Kupát
     A Stihl Kupa második napján a Debrecen magabiztos játékkal 93-59 -re verte a Nyíregyházát, ezzel a hajdúságiak veretlenül várták a vasárnapi zárónapot. Szintén veretlenséggel dicsekedhetett a Szolnoki Olaj KK, amelyik legyőzte a jól küzdő MAFC együttesét.
Szolnoki Olaj KK - MAFC 70-57

     Mivel a Nyíregyháza és a MAFC is egyaránt két-két vereséggel állt, így a két utóbbi csapat döntötte el a harmadik hely sorsát, ez némi meglepetésre a műegyetemistáknak sikerült, akik 84-84 -re nyerték a helyosztót.

     A torna dömtőjébe tehát az Olaj és a Debrecen került. Több mint ezer néző elhalasztotta a vasárnapi ebédet, inkább az izgalmasnak igérkező kupadöntőt választotta szórakozásul.
Nem csalódott a publikum, mert remek csatát hozott a finálé. Különösen az elején villogtak a piros-feketék, Suarez, Kelly, Kurashov és Hartvich egymást múlták felül, s az első negyedben 21-15 -ös vezetést szereztek. A folytatásban Molnár és Fodor találataival alaposan felzárkózott a Debrecen, s a félidő 32-32 -vel végződőtt. Amellett, hogy jól érezte magát a hazai szurkolótábor, a bírótrió - Hartyáni, Földházi, Hegedűs - bakijain bosszankodott jó néhányszor.

     A fordulást követően ismét remekeltek a házigazdák, és egy 30-15 -ös etappal szinte állva hagyták a tavalyi bajnokság ezüstérmesét. A zárónegyedben bár fölzárkóztak a hajdúságiak, ám erejükből csak a szépítésre futotta, a mérkőzést az Olaj nyerte és ezzel nem utolsósorban itthon tartotta a Stihl Kupát.

Szolnoki Olaj KK - Debreceni Vadkakasok 74-66 (32-32)
Kelly 12, Cziczás, Soares 9/6, Hartvich 22/9, Kurashov 16.
Csere: Fülöp 6, Puskás 9/9, Tóth V., Harazin. Edző: Pór Péter, Tasnádi Zoltán.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.