Archívum - Hírek

Ma este rajtol az OlajKK

2005. 10. 22.

Akárcsak tavaly, az idei szezonban is a Körmend ellen szerepel a nyitányon a Szolnoki Olaj legénysége. Igaz, egy esztendeje a Rába-parti városban ütköztek meg a felek, ellenben ma este hat órakor a Tiszaliget lesz a színhely.
     Nyilván a vasi kisváros csapatát fűti a visszavágás vágya, hiszen az elmúlt szezon mindkét egymás elleni meccsét az Olaj nyerte. Egyébiránt a felsőházas rájátszásnak sem volt tagja a körmendi alakulat a tavasszal, ezért nemcsak Zsebe Ferenc edzőnek, hanem az állomány nagy részének is megköszönték a közreműködést. Már az alsóházi rájátszáson is a mindössze 28 éves Sabáli Balázs mint vezetőedző irányította csapatukat. Kutasi, Ferencz, Vavra és Érsek mellé visszatért Trummer, valamint Mujanovics. Egyelőre két légióssal állnak fel. Lopatka (lengyel center, 213 cm magas) és Archie (amerikai irányító, 185 cm) mindketten és a gárda is jó benyomást keltett a felkészülési tornákon. A hírek szerint győzni jönnek a Tiszaligetbe, ahová leglelkesebb szurkolóik is velük tartanak majd.

     Úgy tudjuk, az Olaj-tábor is nagyon készül az idénynyitóra, hiszen tétmeccsen áprilisban láttak utoljára kedvenceiket, akik azóta alaposan kicserélődtek. Az elmúlt évad állományából Cziczás, Harazin, Fülöp, Rezák és Tóth maradt hírmondónak. Érkezett Kelly, Soares, Jokszimovics, Kurasov, Hartvich és Puskás.

     Csak a napokban alakult ki a végleges keret, ráadásul betegségek és sérülések hátráltattak a munkát, ezért nincs könnyű helyzetben Pór Péter vezetőedző.

     - Egyértelmű, hogy az elkövetkező évadban is a nyolc közé jutás lesz a célkitűzésünk - kezdte a szakember. - A fiúkra nem lehet panasz, mindenki tette és teszi is a dolgát, nagyon várják már az idénykezdést. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egy jó rajt nagyot lendítene rajtunk. Sokat nem tudtunk együtt gyakorolni, de igyekszünk megoldani az ezzel járó problémákat. Szerencsére a betegséggel bajlódó Soares is gyógyultat jelentett, így teljes kerettel állhatunk fel. Bízunk benne, hogy közönségünk, akárcsak az elmúlt esztendőkben, most is mellettünk fog állni, mi pedig igyekszünk megszolgálni bizalmukat.

     A mérkőzésen a Bodnár-Bognár-Papp bírótrió dirigál. A fel nőttek előtt 15:30 órakor kezdődik a junior együttesek összecsapása.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.