Archívum - Hírek

Tévés meccsen az Olaj KK

2005. 11. 08.

A harmadik forduló zárómérkőzését ma este játsszák Pécsett, ahol a Szolnoki Olaj KK vendégszerepel. A hat órakór kezdődő összecsapást a Sport1 televízió közvetíti élőben.
     Az elmúlt évadhoz képest nem sokat változott a PVSK állománya, hiszen Csirke, Ivkovics, Orosz, Jovanovics és Lakatos továbbra is rendelkezésükre áll. Melléjük éppen Szolnokról Alekszics, Kaposvárról a válogatott Dénes Gábor, valamint Körmendről Grebenár Péter érkezett soraikba. Az elmúlt szezonbeli 5. hely után a legjobb négy közé vágynak a fehér-feketék. Az első fordulóban magabiztosan, 69-49-re verték a ZTE-t, a folytatásban már nem ment ilyen jól, hiszen 96-83-ra kikaptak Kaposváron. Azt is tudni kell, hogy nyáron edzőváltás történt a kispadjukon, hiszen Fodor. Péter helyét az egykori másodedző, Völgyi Péter foglalta el. Utóbbi azt mondta a klub honlapján, hogy győzniük kell, mert hazai pályán játszanak, és jobbak a Szolnoknál.

     Reméljük, ehhez az olajosoknak is lesz egy-két szavuk. Soraikból mindenki a fedélzeten, reménykedve várják első idegenbeli meccsüket. Az előző kettőt ugyebár hozták hazai pályán, ma este a baranyai fővárosban lehetne gyarapítani a győzelmek számát.

     Pór Péter vezetőedző azt mondta a hétfői utolsó edzés előtt: - Erős állományú, kifejezetten jól védekező csapat a Pécs. Tudjuk, hogy alaposan ránk fognak készülni, de egy-két meglepetéssel mi is fogunk majd szolgálni. Egy biztos, támadóbb szellemben kell játszanunk, mint az előző összecsapásokon. Emellett, ha szokott, fegyelmezett játékunkat nyújtjuk, akkor bármi előfordulhat a pécsi oroszlánbarlangban - nyilatkozta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.