Archívum - Hírek

Sérültekkel Sopronban

2005. 11. 17.

Az Albacomp elleni sírból visszahozott győzelem után egy elvileg könnyebbnek ígérkező feladat várna az Olajra, ám sérülésektől tizedelt csapatunkra kőkemény ellenfél vár Sopronban.
     A sÖrdögök az eddigi produkciójuk alapján nem elégszenek meg a szokásos feljutói szereppel, azaz a kiesés elkerülésével. Bár az első fordulóban elég kilátástalan produkciót nyújtottak Pakson, na de a bajnok otthonában egyáltalán nem szégyen a vereség. A folytatásban aztán be is bizonyították a sÖrdögök, hogy komolyabb célokra hivatott gárda szeretnének lenni. Ugyanis simán, 85-67-re nyertek az Alba-verő Dombóvár otthonában. A következő körben némi meglepetésre otthon nem bírtak a ZTE-vel (68-76), viszont Kaposvárott újfent kitettek magukért, s győztesen utazhattak haza (83-77). A csapat kulcsemberei között találhatjuk az egykori olajos kedvencet, Boldizsár Ferencet, valamint Csaplár-Nagy Arnoldot. A sÖrdögök szekerét általában a két amerikai, a villámgyors Carr és a 4-es poszton bevethető Bowmann húzza.

     Feltehetően gőzerővel készülnek az első hazai győzelemre Sterbenz mester tanítványai, ebben szeretné megakadályozni őket az Olaj. Az előjelek viszont nem a legkedvezőbbek. A csapat védekezésének motorja, Cziczás László egy ütközést követően hátfájásra panaszkodott már vasárnap este, s kiderült, csúnyán megzúzódott a háta. Még a mozgás is nehezére esik. Hartvich Tamás csak tegnap edzhetett először óvatosan, neki a térdével akadtak gondjai. Kelleynek továbbra is szinte használhatatlan a jobb hüvelykujja, míg Harazin Tamás homlokát össze kellett varrni, miután találkozott Góbi könyökével. S ha ez még nem lenne elég, az Alba ellen kiváló produkciót nyújtó Jokszimovics izomhúzódással küszködik, szintén vigyáznia kellett eddig a mozgással.

     Ennek ellenére győzelmi célokkal indul útnak holnap reggel az Olaj, hiszen a vasárnapi sikernek akkor lesz igazán értéke, ha a tavalyihoz hasonlóan idegenben is tud nyerni Pór Péter legénysége. Eddigi egyetlen Szolnoktól távoli meccsén elég vérszegény produkciót nyújtottak a piros-feketék. Ezúttal is elsősorban a támadásban kell előbbre lépnie csapatunknak, s akkor az eddig jól működő védekezéssel párosulva a győzelem sem elérhetetlen a hűség városában.

     A mérkőzés holnap, azaz pénteken 18 órától kezdődik, a juniorok 15.30-tól lépnek parkettre. Ez utóbbi mérkőzés elképzelhető, hogy elmarad, ugyanis az Olaj juniorcsapatát is elképesztő betegség- és sérüléshullám sújtja.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.