Archívum - Hírek

Hiányoznak a légiósok pontjai

2005. 11. 29.

Elszenvedte első hazai vereségét a bajnokságban az Olaj. A Dombóvár győzelme teljesen megérdemelt volt, a pontatlan és fegyelmezetlen játék ezúttal megbosszulta önmagát.
     Nem lebecsülve a Dombóvár teljesítményét, bizony nyerhető mérkőzést veszített el Pór Péter csapata. A sajnálatos vereség nem csupán amiatt bosszantó, mert a legszűkebb élmezőnyhöz tartozhatott volna győzelme esetén számszakilag az Olaj. Jobban fáj a szakvezetés feje a mutatott játék miatt.

     Pór Péter vezetőedző szerint a korábban jónak mondható védekezésbe is becsúsztak olyan hibák, melyek miatt a gyengébb támadójátékunkat ezúttal nem tudtuk ellensúlyozni.

     S ha már szó esett a támadások eredménytelenségéről, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a légiósok teljesítménye Thomas Kelley kivételével jócskán elmarad a várttól. Soarez és Kurashov öt pont körüli átlaga nagyon kevés, s bár Joksimovic náluk valamivel ponterősebb, állandósítani nem tudja formáját. Így viszont lényegesen több feladat hárul a magyar játékosokra, akik közül elsősorban Puskás Artúr felel meg leginkább a kihívásoknak. A Dombóvár ellen például a bűnrossz első negyedet követően az ő második etapban dobott tizenegy pontja kulcsfontosságú volt a fölzárkózásban. Hartvich Tamás a támadópalánk alatt elfogadható produkciót nyújtott, viszont nem tudott mit kezdeni a vendégek legjobbjával, Ocittivel.

     A nem várt vereség miatt érthetően rosszabb kedvű csapat tegnap elkezdte a felkészülést a következő mérkőzésre, a ZTE elleni idegenbeli föllépésre. A győzelem elvileg elérhető, főleg úgy, hogy Cseszlai és Csaplár-Nagy, a zalaiak két kulcsembere sérülés miatt szinte biztosan nem játszhat az Olaj ellen.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.