Archívum - Hírek

Győzelemre hajt az Olaj

2005. 12. 10.

Az esztendő utolsó hazai meccsét játssza ma este hat órától a Szolnoki Olaj KK, amelyik a Kaposvár gárdáját fogadja a tiszaligeti arénában.
     A somogyi kék-fehérek az elmúlt szezonban a 8. helyet szerezték meg, ami egyértelmű csalódást jelentett számukra, hiszen az azt megelőző évadban bajnoki és kupagyőzelmet könyvelhettek el. Állományuk nagyban kicserélődött, a maradók Filipovics, Trepák, Szőke, Varga és Hendlein mellé többek között amerikaiak, Maxey és Sanders, valamint a litván Marciliunios is, és a szenegáli Konare érkezett soraikba. A hét fordulóból négyszer játszottak idegenben, ám ebből csak a Dombóvár csarnokában tudtak diadalmaskodni, a másik hármat elveszítették, e mellett otthonukban a Pécs és a ZTE ellen nyertek.

     A hírek szerint Sanders, Szőke, Trepák és Tömösváry sérüléssel, illetve betegséggel bajlódik, kétséges, hogy közülük kire számíthat Farkas edző. Az Olaj együttese a legutóbbi fordulóban Zalaegerszegen megszerezte második idegenbeli győzelmét, bár tegyük hozzá, hogy a kifogástalan, jó védekezés mellett a támadójáték továbbra sok kívánni valót hagyott maga után januárban.

     - Ez lesz az esztendő utolsó hazai mérkőzése, és ezért szépen szeretnénk búcsúzni fantasztikus közönségünktől - kezdte Pór Péter, az Olaj vezetőedzője. - Talán mondanom sem kell, ismét kemény erőpróba vár ránk. Soros ellenfelünk játékát nehéz kiismerni, mert kosarasaik leginkább az egyéni megoldásokat erőltetik. Nagyon jól egy-egyeznek, nem beszélve arról, hogy kifejezetten magas szerkezetű csapattal tudnak felállni. Tudjuk, hogy jobb százalékkal kell dobnunk, mint az elmúlt mérkőzéseken ahhoz, hogy elkönyvelhessük újabb hazai győzelmünket — nyilatkozta a szakember.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.