Archívum - Hírek

Jól védekezik az Olaj KK

2005. 12. 23.

Pihenőjüket töltik jelenleg a Szolnoki Olaj kosarasai, kedden azonban újra munkába állnak, hiszen január első szombatján már Magyar Kupa-mérkőzésen lesznek érdekeltek.
     Az elmúlt hónapokban megoszlottak a vélemények az Olaj játékával kapcsolatban. Az tény, hogy csapat kilenc meccsből hatot megnyert, és csak hármat veszített el. Átlagban a legkevesebb pontot (67.4) kapták, de a legkevesebbet is (66.5) dobták az elmúlt fordulókban. - Nehezen állt össze az állományunk, nincsenek most olyan ponterős embereink, mint voltak a tavalyi szezonban - kezdte Pór Péter vezetőedző. - Az az igazság, hogy a védekezésünk sok erőnket felemészt, nem marad elég energiánk a pontos támadásbefejezésekre. Nem vagyunk elégedetlenek, hiszen a pécsi és a paksi meccs kivételével jól teljesítettünk. Tulajdonképpen csak az előbbi összecsapáson nem volt esélyünk egy szoros eredmény elérésére, a bajnok Atomerőmű SE otthonában több mint 25 percig partiban voltunk ellenfelünkkel. Nagyon sajnáljuk a Dombóvárral szemben elbukott hazai találkozónkat, ha ez nincs, akkor elmondhattuk volna, hogy bőven száz százalék felett teljesítettünk. A legjobb mérkőzésünket az Albacomp ellen vívtuk, különösen a negyedik negyedben remekeltünk a fehérváriak ellen. Igyekszünk a továbbiakban is helytállni, és azt mondom, hogy a csapatszellemre sem lehet panasz, hiszen jó kis összetartó társaság a miénk. Ráadásul közönségünk továbbra is mellettünk áll. Kívánunk nekik kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet!

     A szakember a folytatásról elmondta: - Jelenleg pihenőjüket töltik a játékosok, ám jövő kedden folytatjuk a foglalkozásokat, napi két tréninggel készülünk az elkövetkező hetek feladataira. Sok időnk egyébként sincs, hiszen január 7-én már Magyar Kupa-mérkőzésen leszünk érdekeltek a Kaposvár ellen.

     Az elmúlt hetekben felröppentek olyan hírek, hogy két légiósától is megválik a szolnoki klub, ellenben Alekszics visszatér állományukba. Mint megtudtuk, mindkét felvetést szurkolók terjesztették egymás között, nincs alapja a szóbeszédnek.

     - Elégedettek vagyunk a csapat eddigi szereplésével - hangsúlyozta dr. Nyerges Zsolt, az Olaj KK első embere. - Ahhoz képest, hogy mekkora összegből gazdálkodunk, szakmai stábunknak sikerült egy jó kis állományt összekovácsolnia. Nem küldünk el senkit, ellenben tárgyalunk uniós tagországbeli kosarasok menedzsereivel, szeretnénk egy gólerős hátvéd–bedobót szerződtetni. Célunk továbbra is a legjobb nyolc közé jutás.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.