Fergeteges nyugati hajrá
2002. 12. 29.
Immár tizedik alkalommal rendezték meg kis hazánkban a férfi kosarasok
évzáró All Star gáláját, melynek a budapesti Körcsarnok volt a színhelye.
Ismét kicsinek bizonyult Körcsarnok - a jelenleg legnagyobbnak számító
budapesti fedett sportlétesítmény - hiszen már napokkal ezelőtt elkeltek a
jegyek a gálára. A felnőttekét a juniorok összecsapása előzte meg, melyen a
nyugatiak nyertek 86-83-ra, a MOL Szolnok játékosa, Mándity Máté kitett
magáért, hiszen a keletieknél 22 pontjával ő bizonyult a legeredményesebbnek.
A szolnokiak részéről Orosz László, Pavlovics Predrag sokadszor, valamint
Trepák Zoltán első alkalommal kapott behívót a keletiek kötelékébe, melynek soraiból Czigler László hiányzott, a paksiak centere sérülésre hivatkozva az utolsó pillanatban mondta le a fellépést. Orosz pontjaival indult a találkozó, míg a másik oldalon Ivkovics volt rendre eredményes, majd
Pavlovics is bemutatta, hogy miért hívták meg a gálára, két triplát is
szórt egymás után. Egyébiránt az első félidő a keletiek fölényében telt el,
a két debreceni, Lee és Green olykor légi bemutatókat tartott, a többek
pedig jobbnál jobb labdákkal tömték őket.
A szünetben, melyet zsákoló verseny színesített (volna), alig láttunk
érvényes kísérletet, roppant szegényesre sikeredett az egész. A
beharangzott tripladobó viadalt pedig elfelejtették a rendezők. A fordulást
követően lassan felzárkózott a Nyugat gárdája, a Ráthonyi-team pedig egy
jobban elfáradt. Az utolsó negyedben rendesen rákapcsoltak a dunántúliak
különösen a Walke és Lapov remekelt. A két egykori szolnoki gólgyáros
találataival szinte állva hagyták az egyre bizonytalanabb vetélytársukat és
15 pontos hátrányból 18 pontos előnyt szereztek a dudaszóig.
A mérkőzés legértékesebb játékosának Bojan Lapovot választották, aki 32
IBM-pontot termelt. A folytatás egy év múlva lesz, jelenleg a Kelet
válogatottja 6:4-re vezet a páros csatában.
Nyugat-Kelet 125-107 (33-38, 35-42, 22-17, 35-10)
Budapest, Körcsarnok, 2500 n., v.: Harsányi, Hartyáni, Forrai.
Nyugat: Simon B. 3/3, Kálmán 12/6, Dzunics 9/3, IVKOVICS 18, LAPOV 22/6.
Csere: Kámán 11/9, Cseranics 8, HALIMICS 12/6, Grebenár 2, WALKE 17/6,
BENCZE Z. 11. Edző: Sterbenz László.
Kelet: MÉSZÁROS Z. 14/6, LEE 16, GREEN 27/3, Gambiroza 8, OROSZ 17.
Csere: Pavlovics 12/6, Tanács 6/6, Fodor M. 2, Trepák 5, Nyilas. Edző: Ráthonyi Tamás.
Az eredmény alakulása. 5. p.: 14-16, 9. p.: 23-30, 14. p.: 39-45, 18. p.:
48-55, 25. p.: 68-83, 33. p.: 88-95, 39. p.: 103-97, 46. p.: 115-101.
Sterbenz László: - Három negyeden át tartott, amíg elmúlt a nehéz
karácsonyi vacsorák hatása. Öröm volt ma itt és így ünnepelni. Kellemes,
boldog új évet kívánok valamennyi kosárlabdabarátnak!
Ráthonyi Tamás: - Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni. Főleg azután, hogy nekünk állt a zászló. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy , élvezetes jó játékot hozott a gála, főleg az első három negyedben. talán egy kicsit rövidebb volt a kispadunk, mint a nyugatiaké.