Archívum - Hírek

Tiltakozunk a játékvezetői felfogás megosztottsága és egyoldalúsága miatt!

2006. 01. 17.

Tisztelt Kosárlabdázók Országos Szövetsége!
Kedves Játékvezetők!
Tisztelt Férfi Hivatásos Kosárlabda Liga!
     Azt ígértétek, hogy rendet tesztek a magyar kosárlabdában. Azt is elmondtátok, hogy a szövetségi kapitány és a válogatott egyik szponzorának csapata nem élvez elsőbbséget. Örömmel hallottuk, hogy végre nem lesz különbség a játékvezetők teljesítményében, s egyenlő elbírálás alá esik minden egyesület. Mi ennek szellemében léptünk pályára a bajnokság mérkőzésein, s ezt követően is így készülünk minden összecsapásra. Ám sajnos nem először érezzük úgy, hogy a szezon előtt elhangzott szózatok csupán a lapok hasábjain tűntek olyan szépnek. Becsapva érezzük magunkat, mert tisztességgel küzdöttünk minden alkalommal, sportszerűen fejet hajtottunk a jobb előtt, s elismertük azt is, ha szerencsével hagyhattuk el győztesen a pályát.

     Január 15-én vasárnap a televízió nyilvánossága előtt számos sportbarát láthatta, mennyit is érnek azok a bizonyos ígéretek. A mérkőzés külső szemlélő számára is eltúlzott statisztikái, a negyedik negyed utolsó öt percében tapasztalt egyoldalú, az eredmény alakulását jelentős mértékben befolyásoló játékvezetés miatt úgy éreztük, nem hagyhatjuk szó nélkül a szeretett sportágunkban történteket. Tiltakozunk a játékvezetői felfogás megosztottsága és egyoldalúsága miatt! Egyben követeljük, hogy az illetékesek vizsgálják meg a mérkőzésen történteket! Úgy hisszük, nem sportemberhez méltóan álltak a bírók a végjátékhoz. Bár nem feltételezzük szándékosságot, sorozatos hibáik annyira egyértelműen kötődtek ahhoz az időszakhoz, amikor csapatunk átvette a vezetést, hogy szeretnénk tisztán látni. Szeretnénk megtudni, mi váltotta ki belőlük ezt a látványos változást.

     A klubunkat működtető gazdasági társaság évről-évre komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy megteremtse a biztonságos léthez szükséges feltételeket. Magyar szinten is kevés pénzből gazdálkodunk, így nem szeretnénk elveszíteni egyik szponzorunkat sem. Ám a nem először tapasztalt különböző mérce miatt félő, többen úgy gondolják, nem támogatnak tovább egy olyan sportágat, ahol nem tisztességesek az erőviszonyok. Reméljük, szavaink nem maradnak csupán pusztába kiáltott szavak, s tényleg elindulhatunk azon az úton, melynek végén egy tiszta, minden percében és megmozdulásában sportszerű magyar kosárlabda áll.

     Sportbaráti üdvözlettel: Szolnoki Olaj KK Kft.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.