Archívum - Hírek

Hazai környezetben kosárcsapatunk

2006. 02. 18.

A Szolnoki Olaj KK szombaton este hat órakor a PVSK-t fogadja, ami különleges izgalmakat tartogat a kosárrajongók számára.
     Nos, az elmúlt fordulóbeli eredményekkel egyik csapat sem dicsekedhet, ugyanis az Olaj a Falcótól idegenben, míg a PVSK a Kaposvártól kapott ki hazai pályán. A vendégek nyilván a javítás szándékával lépnek pályára, állítják, tavaly után az idén is nyerni fognak Szolnokon. Ráadásul játékosaik közül négyen: Alekszics, Ivkovics, Lakatos és Orosz több kevesebb ideig játszott az Olaj gárdájában. Az ilyen visszatéréseknek mindig megvan a presztízsük. Az utóbb emlegetett kvartett mellett Csirke, Dénes, Grebenár és Jovanovics számít a fekete-fehérek húzóemberének. Igenis fontos nekik (is) a szombati meccs, erre bizonyságul már pénteken útra keltek, Kecskeméten töltik az éjszakát.

     Ha fontosságról beszélünk az Olajra is ráférne már a győzelem. Utoljára tavaly december 10-én nyertek hazai pályán bajnoki derbit. Azóta becsúszott néhány vereség, igaz, az állomány is cserélődött néhány poszton. Momentán szombaton este először szerepel Andrius Jurkunas és Terrence Davis bajnoki találkozón a Tiszaligetben.

     - Nyernünk kell, ha lépést akarunk tartani vetélytársainkkal. Ha legyőzzük a Pécset, akkor utolérjük őket pontszámban. Ám a sikerhez gyors és fegyelmezett játék szükséges. Reméljük, fantasztikus közönségünk segítségével kiharcoljuk a győzelmet - nyilatkozta Pór Péter, az Olaj vezetőedzője.

     A felnőttek összecsapását a Szabó–Győrffy–Vétek bírótrió vezeti. Ezt megelőzve 15.30-kor kezdődik a juniormeccs. Ismét lesz pénzdíjas dobóverseny, melyre a főbejáratnál lehet jelentkezni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.