Archívum - Hírek

Fontos mérkőzés előtt

2006. 03. 04.

Ezúttal hazai környezetben lép pályára a szolnoki együttes. Az Olaj KK ma este hatkor a Sopront fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
     Nem kívánjuk dramatizálni az Olaj helyzetét, de a 24. órába érkezett a csapat ahhoz, hogy az alapszakasz végén a legjobb nyolc között végezzenek, most már győzni kellene. Tudniillik a legutóbbi nyolc bajnoki meccsről hetet elveszítettek a piros-feketék, legutoljára tavaly december 10-én nyertek hazai pályán. A számoknál maradva kilenc forduló van hátra az alapszakaszból a nyolc közé jutáshoz, az eddigi hét győzelemhez legalább még ötöt kell begyűjteni. De lehet, hogy ennyi sem lesz elég a boldogsághoz. Ma este az a soproni gárda érkezik a Tiszaligetbe, amelyik két győzelemmel tart előrébb, mint a Szolnoki Olaj. Nem mellesleg jó passzban vannak a zöld-fehérek, legutóbbi négy meccsükből mindegyiket megnyerték, köztük a listavezető Atomerőmű csapatát is legyőzték. Az elmúlt fordulóban a Kaposvárt verték. Soraikból a két amerikai Bowman (center) és Carr (irányító) a szerb Vuleta (bedobó) valamint a szlovén Duscak (hátvéd) termeli leginkább a pontokat. Az utóbbi kosaras játékintelligenciája és képzettsége Alekszicsével vetekszik, a szakemberek szerint.

     Az Olaj csütörtökön este tudott csupán teljes létszámmal edzeni, mert betegségek és sérülések hátráltatták a munkát. A szerdai kunszentmártoni kosárgálán, a Kecskemét elleni tesztmérkőzésen Cziczás, Kurasov, Fülöp és Davis sem volt még hadra fogható. - Nincs mese győzni kell, hogy legyen esélyünk a legjobb nyolc közé jutni. Most már nagyon kell a siker csapatunknak, melyhez fegyelmezett, ponterős játékot kell nyújtanunk a jó erőkből álló Sopronnal szemben - nyilatkozta Pór Péter, az Olaj vezetőedzője.

     A szombaton este hat órakor induló összecsapást a Kóthay–Király–Kiss L. bírópáros vezeti. Ezt megelőzve 15.30 órakor kezdődik a juniorcsapatok csatája. Ismét lesz pénzdíjas dobóverseny, melyre a főbejáratnál lehet jelentkezni.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.