Archívum - Hírek

Pénzbüntetést kapott az Olaj csapata

2006. 03. 11.

Az Olaj ma a ZTE együttesét fogadja, az összecsapás 18 órakor lesz a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
     A vártnál is sokkal haloványabb teljesítményt nyújtott az Olaj legénysége szerdán este Dombóváron. A tolnai vasutasváros csapata mielőtt 102-87-re legyőzte volna a szolnokiakat a két idegenbeli mellett mindössze négy hazai győzelmet tudott elkönyvelni. Erre fel magabiztosan intézték el az Olajt a szerdai 19. fordulóban. A győztes csapatból a litván center Lisauskas - eddigi meccspont átlaga 11.1 pont - most az első tíz percben 15 pontig jutott, később meg sem állt 31 egységig. Rudzitis, a dombóváriak lett légiósa a második negyedben egymaga 21 pontot termelt. Egyébiránt a hazaiak utóbb emlegetett két embere az első félidőben csapata 50 pontjából 39-et dobott, ezzel szemben az Olaj egész társulata mindössze 36 pontra volt képes a nagyszünet előtti időszakban.

     Mivel a harmadik negyedben sem változott a helyzet, sőt 76-51 volt az állás a zárófelvonás előtt. Az utolsó 10 percben csupán a szépítésre maradt erejük a piros-feketéknek. Ez volt az Olaj KK 11-ik veresége, és ezt már a vezetők sem nézték tétlenül. Mint dr. Nyerges Zsolt, a klub első embere elmondta, komoly pénzelvonással sújtották a csapatot, ám ha az alapszakasz végén kiharcolják a nyolc közé jutást, akkor a levont összeget vissza fogják kapni. A nyolc közé jutásra viszont egyre kevesebb az esély, hiszen a nyolcadik Kaposvárnak 18 meccsből kilenc győzelme van, míg az Olaj 19-ből nyolc győzelmet szerzett. Tehát ma este (is) csak a győzelem az elfogadható az Olaj számára, jövő szombaton pedig nyerni kellene Kaposváron.
A témához kapcsolódó további hír(ek):
Szolnoki Olajbányász Szolnoki MÁV FC Szolnoki Vízilabda Sport Club Szolnoki Sportcentrum MKOSZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség

Copyright © 2001-2020. Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub Kft.